szerző:
MTI

Európa sebezhetővé vált a menekültválság során, mert egyelőre nem tartja kézben annyira a helyzetet, mint amennyire szeretné – mondta hétfőn Angela Merkel német kancellár egy üzleti fórumon.

"Egyszerre csak azzal a kihívással szembesülünk, hogy menekültek jönnek Európába és sebezhetőek vagyunk. Úgy látjuk, hogy amiatt, mert egyelőre még nem teremtettük meg azt a rendet, azt az ellenőrzést, amelyet szeretnénk" – mondta a kancellár a nyugat-németországi Mainz városában. Merkel hozzátette, 2016-ban észrevehetően csökkenteni akarjuk a menekültek számát, egyebek mellett amiatt, mert – mint hangsúlyozta – integrálnunk kell őket a társadalomba.

A nők ellen elkövetett, szilveszteri támadásokat követően folyamatosan emelkedik a hatóságoknál tett feljelentések száma. Az "Újév" fedőnevű rendőrségi nyomozócsoport jelenleg 553 feljelentést vizsgál – közölte hétfőn a kölni rendőrség. Az esetek 45 százaléka áll összefüggésben szexuális jellegű támadással. A tartományi rendőrség eddig huszonhárom, a szövetségi rendőrség harminckét lehetséges elkövetőt azonosított.

Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Kettőt megerőszakoltak. A kölni történések mellett Hamburgban, Stuttgartban és Frankfurtban is történtek hasonló támadások. Az elkövetők azonosítása ugyanakkor rendkívül nehéz. A tanúk többsége arab vagy észak-afrikai származású támadókról számolt be.

Cikk megosztása
Címkék