szerző:

A német rendőrség eddig nem találta nyomát annak, hogy valakik előre megszervezték volna a szilveszteri molesztálásokat.

Az észak-rajna–vesztfáliai tartományi bűnözésellenes főigazgató jelentése szerint nem voltak előre eltervezve vagy irányítva a nők elleni kölni tömeges támadások, legalábbis a szilveszter éjszaka történt tömeges inzultusok és molesztálások feltárását célzó vizsgálat során nem merült fel erre utaló jel – erről a történtek miatt tartott rendkívüli meghallgatáson a düsseldorfi tartományi parlamentben beszélt Ralph Jäger tartományi miniszter.

Jelenleg 19 gyanúsítottat tart nyilván a rendőrség, tízen menedékkérők, kilencen illegálisan tartózkodhatnak Németországban. A gyanúsítottak közül egyik sem német állampolgár. Négyüket lopással is gyanúsítják.

©

Korábban egy menekültekkel foglalkozó szociális munkás azt mondta, a vele kapcsolatban álló menekültek közösségi alkalmazásokon kapták a meghívót a szilveszteri utcai bulizásra, de ez jelentheti azt is persze, hogy ismerősök beszélték meg így egymással a találkozójukat. A férfi maga is úgy vélte, hogy az, hogy egyesek megbeszélték egymással a találkozót, még nem jelenti azt, hogy a molesztálásokat is előre eltervezték volna.

A német igazságügyi miniszter vasárnap egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte a tömeges molesztálások előre megszervezettek voltak. "Ha ekkora horda gyűlik össze bűncselekmények elkövetésére, akkor az valamilyen tervezett formában történhet. Senki se mondja nekem, hogy ez nem volt megszervezve és előkészítve" – mondta Heiko Maas a Bild am Sonntagnak.