szerző:

A francia kormány szerdán feloszlatott három, radikalizmussal vádolt muzulmán kulturális egyesületet, amelyek egy decemberben bezárt szalafista mecsetben működtek a Párizstól keletre található közeli Lagny-sur-Marne-ban.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte: a francia kormány feloszlatott három radikális muzulmán egyesületet, amelyek egy decemberben bezárt szalafista mecsetben működtek. A radikális mecsetet a november 13-i – 130 halálos áldozatot követelő – párizsi merényletek utáni házkutatások nyomán záratták be a hatóságok, mert a gyanú szerint dzsihadistákat toborzó központként működött.

"A három kulturális egyesület feloszlatásáról a vezetőik gyűlöletkeltő és a dzsihádra buzdító megszólalásai miatt született döntés" – mondta a belügyminiszter. "A köztársaságban nincs helye olyan szervezeteknek, amelyek provokálnak, terrorizmusra szólítanak fel vagy gyűlöletet hirdetnek" – tette hozzá. Stéphane Le Foll kormányszóvivő elmondta, hogy az egyik egyesület a Vissza a forrásokhoz nevet viselte, egy másik pedig a lagny-sur-marne-i muzulmánok egyesülete volt. 

A merénysorozatot követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében ez az első alkalom, hogy szervezeteket oszlat fel a kormány. A terrortámadást követően más mecseteket és imahelyeket is bezárattak a hatóságok, de csak a február végéig tartó rendkívüli állapot idejére. 

A lagny-sur-marne-i szalafista mecsetben működő egyesületek feloszlatását már december 2-án, az imahelyen lefolytatott rendőrségi ellenőrzést követően bejelentették a hatóságok, de arról hivatalosan csak a kormányülésen születhetett intézkedés. Az egyesületek azonban már december óta nem működnek. 

A mecsetet - ahol egy pisztolyt, töltényeket és iszlamista propagandaanyagokat foglaltak le – radikalizmus miatt záratta be a rendőrség. A mecset imámja korábban a francia állampolgárságú 34 éves Mohamed Hammoumi volt, aki 2014 végén Egyiptomba szökött tucatnyi tanítványával. A hatóságok szerint a férfi meghatározó szerepet játszott a Szíriába jelentkező francia dzsihadisták toborzásában.