szerző:
MTI

Kétféle, ebolavírus elleni vakcinát állítottak elő Oroszországban - jelentette be szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök.

"Jó hírünk van. Az ebolavírus elleni olyan gyógyszert szabadalmaztattunk, amely nagyon hatékonynak bizonyul, sokkal hatékonyabbnak, mint az eddig világszerte használt orvosságok" - mondta az orosz államfő a Moszkva melletti rezidenciáján kormánytagokkal folytatott tanácskozásán. Az egyik vakcinát kifejezetten HIV-vírussal fertőzött betegek számára fejlesztették ki, és harmincötszörösére növeli a sejtek ellenálló-képességét - mondta Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter. A másik "a világon egyedülálló módon" száz százalékban képes semlegesíteni a vírust - tette hozzá.

A tárcavezető úgy nyilatkozott, hogy a nyugat-afrikai Guinea azt kérte Oroszországtól, hogy a következő hónapokban szállítson nekik vakcinát, és Moszkva kész eleget tenni e kérésnek. Az ebolajárvány 2013 decemberében Guinea déli részén ütötte fel a fejét, majd innen terjedt tovább a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra.

Oroszország 2014 októberében jelentette be, hogy kifejlesztett három különféle vakcinát, amelyek még tesztelés alatt állnak. 

A kór kezelését célzó, fejlesztés alatt álló orvosságok közül az orvostudományi publikációk szerint eddig a kanadai közegészségügyi ügynökség által kifejlesztett VSV-EBOV nevű vakcina az első, amely hatásosnak bizonyult a vírus ellen.

A WHO csütörtökön jelenti majd be, hogy véget ért Nyugat-Afrikában az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány, miután megszűnt a betegség terjedése az utolsó, még érintett országban, Libériában is - derült ki a szervezet szerdán kiadott közleményéből. Két év alatt összesen tíz országot ért utol a kór, köztük Spanyolországot és az Egyesült Államokat is. A hivatalos közlések szerint a 28 637 feljegyzett esetből 11 315 végződött halállal. Ezek az adatok azonban a WHO szerint alulbecsültek.

Cikk megosztása
Címkék