szerző:
MTI

Törökországban három orosz állampolgárt vettek őrizetbe szerdán a keddi isztambuli merénylettel kapcsolatban. Alekszandr Tolsztopjatyenko, Oroszország antalyai főkonzulja a TASZSZ orosz hírügynökségnek megerősítette a hírt, és azt mondta, hogy az őrizetbe vétel okának tisztázása folyamatban van.

A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség szerint a három oroszt azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam terrorszervezettel állnak kapcsolatban.

Török hírügynökségi jelentések szerint terrorelhárítók ütöttek rajta szerdán az Iszlám Állam feltételezett fegyveresein, ekkor vették őrizetbe az oroszokat is, akik állítólag logisztikai támogatást nyújtottak a terrorszervezetnek. A Dogan jelentése szerint a hatóságok dokumentumokat és adathordozókat is lefoglaltak.

Kedden öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Isztambul történelmi belvárosában található Sultanahmet téren. A támadásért Törökország az Iszlám Államot tette felelőssé. A hivatalos adatok szerint a robbantásban tíz ember, köztük nyolc német és egy perui állampolgár meghalt, tizenöten pedig megsebesültek.

Cikk megosztása
Címkék