szerző:

Az Európai Bizottság elnöke belefáradt abba, hogy menekültügyi kérdésekben a testületet kritizálják, és egy sor tagállam nehéznek tart végrehajtani olyan döntéseket, amelyeket közösen hoztak meg – a tudósításokat szerint így célzott pénteki évnyitó sajtótájékoztatóján Jean-Claude Juncker a kvóta- és menekültellenes tagállamokra, köztük Magyarországra. Az Európai Bizottság elnöke szerint egyre több a megoldatlan probléma, de azt elutasította, hogy ez a vég kezdete lenne.

Junckernek a pénteki sajtótájékoztató volt az idei első hivatalos brüsszeli bizottsági szereplése.

„Több fronton is nagyon nehéz évet tudhatunk magunk mögött” – mondta. „Egyre sűrűsödtek a megoldatlan problémák, és biztos vagyok benne, hogy a listára újabb elemek is felkerülnek”, például az Egyesült Királyság – tette hozzá, elutasította ugyanakkor azt a feltételezést, hogy ez a vég kezdete lenne. Azzal nyugtatott mindenkit, hogy a szüleihez és nagyszüleihez képest jóval kisebb problémákkal kell szembenéznie a mostani generációnak – olvasható az Eurológus tudósításában, amelyet az Index tett közzé.

Juncker elismerte, hogy a menekültválságot nem sikerült megoldani, de Görögországot benntartották az euróövezetben. Emellett intelligensebb jogalkotásba kezdtek, mert csökkentették a javaslataik számát, tényleg csak a fontos ügyekre összpontosítva.

©

Védte az Európai Bizottság menekültügyi eredményeit, a tagállamokra hárította a felelősséget. „Belefáradtam abba, hogy a bizottságot kritizálják”, és egy sor tagállam nehéznek tartja, hogy végrehajtson olyan döntéseket, amelyeket közösen hoztak meg – célzott a kvótarendszerre, amelyet Magyarország is teljes mértékben elutasít.

Nem fogom elfogadni, hogy van, aki tesz valamit, és van, aki nem, hogy egyesek azt mondják, nem fogadnak be senkit – mondta. Abban viszont Orbán Viktorral azonos állásponton van, hogy a menekülteknek Európába érve nem engedhetik, hogy maguk döntsenek a letelepedésük helyéről. Ha valaki megalapozatlanul ad be menedékkérelmet, akkor igenis ki fogják utasítani – ígérte.

Juncker szerint a schengeni övezettel az euró és a közös piac is összefügg. „Ha Schengennek vége van, a gazdasági növekedés is lehetetlen” – szúrt oda azon tagállamoknak, amelyek a migránsok miatt visszaállították a belső határellenőrzést, közvetlenül is károkat okozva a közúti szállításban.

Munkanélküliségi boomot hozhat Schengen felbomlása

Az MTI brüsszeli tudósítója is azt jelentette, hogy Juncker élesen bírálta pénteken az unió azon tagállamait, amelyek nem tesznek eleget kötelezettségeiknek a menekültek EU-n belüli elosztása terén. Hozzátette: különösen azokra az államokra gondol, amelyek úgy vélik, jó irányba haladnak, amikor azt mondják, hogy nem fogadnak be menekülteket.

Nagyon komoly hitelességi válságot fog előidézni, ha idén sem sikerül gyakorlatba ültetni azon intézkedéseket, amelyekről korábban már politikai és jogi döntés született – hangsúlyozta az Európai Bizottság vezetője, utalva a 160 ezer menekült uniós tagállamok közötti elosztásáról hozott korábbi döntésekre. Juncker arra is figyelmeztetett, hogy ha darabjaira hullik az Európai Uniónak a szabad utazást lehetővé tévő rendszere, akkor fel fog szökni a munkanélküliség.

Még korai Lengyelország büntetéséről beszélni

Juncker Lengyelország kérdésére is kitért, és azt mondta: még korai szankciókról beszélni a varsói kormány intézkedéseivel kapcsolatos aggodalmakkal összefüggésben. "Teljesen hibás" az az elképzelés, amely szerint Lengyelország ügyei kizárólag a lengyel törvényhozásra tartoznak – jelezte.

Jean-Claude Juncker hozzátette: az aggodalmak kivizsgálását célzó bizottsági eljárás "normális" és "technikai jellegű" fázisban van, és nem akarja, hogy a lengyelek azt gondolják, egész Európa ellenük van.