szerző:
MTI

"Egyáltalán nincs életem" - mondta az a nő, aki feladta a novemberi párizsi merényletek egyik végrehajtóját. Most rendőri védelem alatt áll, mert retteg a dzsihádisták bosszújától.

Nem érzi magát biztonságban az a nő, aki feladta a rendőrségnek Abdelhamid Abaaoud-t, a november 13-ai 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat egyik végrehajtóját. A belga-marokkói állampolgárságú dzsihadistát a nő vallomásának köszönhetően találta meg a rendőrség öt nappal később a francia főváros Saint-Denis nevű elővárosában, ahol egy rajtaütésben megölték – derült ki az RMC francia rádió csütörtöki interjújából. 

A Sonia álnéven bemutatkozó nő jelenleg rendőri védelem alatt él, miután a dzsihadisták bosszújától tartva kénytelen volt feladni korábbi életét. "Még azt sem mondhatjuk, hogy nem olyan az életem, mint régen, mert egyáltalán nincs életem" – mondta a nő. "Nem élek társasági életet, elvesztettem a munkám, nincsenek barátaim, nem látom a családomat. Teljesen elvágtak a világtól" – tette hozzá. 

A fiatal nő Hasna Aitboulahcennek, Abdelhamid Abaaoud unokahúgának a barátnője volt, akit két nappal a merényletsorozat után elkísért egy találkozóra Párizs egyik elővárosába, Aubervilliers-be, de nem tudta, hogy kivel fognak találkozni. 

"Sapka volt a fején, narancsszínű sportcipőt és bomberdzsekit viselt. Fülig érő göndör haja volt. Olyan románnak néztem, aki ablaktörléssel koldul. Ráadásul mosolygott. Egyáltalán nem hasonlított egy terroristára" – emlékezett vissza Abaaoud-ra a nő. 

Abaaoud állítólag büszkén mesélte el, hogy ő vezette az úgynevezett teraszkommandót, amely 39 embert ölt meg párizsi kávéházak és bárok teraszain. "Úgy mesélt az egészről, mintha vásárolni ugrott volna le, és akciós mosóport talált volna. Boldog volt egyszerűen" – hangsúlyozta Sonia. 

A terrorista azt is elárulta a nőnek, hogy nem egyedül, hanem kilencven társával együtt jött vissza Szíriából Franciaországba, akik között vannak "szíriaiak, irakiak, franciák, németek és angolok", és mindannyian a Párizs környéki "Ile-de-France régióban vannak jelenleg". 

Sonia szerint Abaaoud a Défense üzleti negyedben akarta elkövetni a következő támadást egy bevásárlóközpont, egy rendőrőrs és egy bölcsőde ellen. "Azt mondtam magamban, hogy nem fogják megcsinálni, mert én meg fogom akadályozni" – fogalmazott a nő, aki a találkozó után azonnal felhívta a rendőrséget. 

A dzsihadista aznap akarta végrehajtani a merényletsorozatot, amikor is Sonia feljelentésének köszönhetően a kommandósok rajtaütöttek abban a lakásban, ahol az unokahúga segítségével húzta meg magát. A rajtaütésben a dzsihadistán kívül Hasna Aitboulahcen és Chakib Akrouh, a teraszkommandó egyik másik feltételezett tagja is meghalt, derekán egy robbanóövvel. 

"Abaaoud itt volt, és a rendőrök nem tudták. Még ha most rosszul is élek, a legnagyobb bizonytalanságban, őszintén szólva jobb így élni, mint ártatlan emberek halála miatti lelkifurdalással" – mondta Sonia, aki reméli, hogy mielőbb újra nyugalomra lel, lesz munkája és pszichológus is foglalkozni fog vele az ígéretek szerint. "Fenyegetve, elhagyatva érzem magam" – fűzte hozzá.

Az interjút készítő újságíró elmondta, hogy amióta Sonia interjút adott, megérkezett az első állami pénzügyi segítség. 

Bernard Cazeneuve belügyminiszter az Europe1 kereskedelmi rádióban nem kívánta kommentálni az ügyet. "Minden megteszünk ebben a nagyon bonyolult helyzetben. A legjobb dolog hallgatni" – mondta a belügyminiszter. "Akik interjúkat közölnek, zajt csapnak az ügyben, ahelyett hogy diszkréten hallgatnának, ahogy azt mi is tesszük" – tette hozzá.

A párizsi ügyészség csütörtök délután bejelentette, hogy nyomozati titok megsértése és mások életének veszélyeztetése miatt vizsgálatot indít az interjú ügyében. A vizsgálat a Le Point című hetilapra is vonatkozik, amely olyan rendőrségi jegyzőkönyveket hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül: a nyomozók felfedték a nő személyazonosságát Abaaoud feltételezett segítőinek, akik jelenleg börtönben vannak. Az ügyészség a közlemény szerint azt kívánja megtudni, hogyan juthattak ezek az információk az újságírók tudomására.

Cikk megosztása
Címkék