szerző:

John McCain marylandi szenátor is azok között az amerikai politikusok között volt, akik nyílt levelet írtak a lengyel miniszterelnöknek, hogy kifejezzék aggodalmukat a közelmúlt lengyelországi változásai miatt. A kormányzó Jog és Igazságosság párt szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. A lengyel kormány elutasítja a bírálatot, szerintük az amerikaiaknak fogalmuk sincs a lengyel helyzetről.

Elutasítja a lengyel kormány John McCain arizonai, Ben Cardin marylandi és Dick Durbin illinois-i szenátorok kijelentéseit arról, hogy a Lengyelországban az utóbbi időben hozott törvények az alkotmánybíróságról és a közmédiáról aláássák a demokráciát - közölte Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.

Jon McCain korábbi republikánus elnökjelölt volt az, aki az Orbán-kormány politkája ellen is erős szavakkal emelt szót 2014 decemberében, amikor amellett érvelt, hogy miért nem szabad a producer Colleen Bellt ideküldeni magyar nagykövetnek. Itt egy nemzet, amely a határán áll annak, "hogy átengedi szuverenitását egy neofasiszta diktátornak, aki Vlagyimir Putyinnal bújik ágyba, és mi a Gazdagok és szépek producerét küldjük nagykövetnek" – mondta egyebek mellett. A bírálatot elutasította a kormány, maga Orbán Viktor és a Fidesszel szimpatizáló sajtó, illetve kommentelők is.

A lengyel külügyi tárca hasonlóan érvelt, mint anno Kovács Zoltán kormányszóvivő: szerintük a szenátorok véleménye azt tükrözi, hogy nem tudnak eleget arról, mi zajlik Lengyelországban. 

A lengyel és a magyar miniszterelnök
©

A külügyminiszter reagálásának előzménye, hogy a múlt héten Beata Szydlo lengyel miniszterelnök levelet kapott a három szenátortól, amelyben az amerikai politikusok figyelmeztettek: az utóbbi időben Lengyelországban hozott törvények megsértik az alapvető demokratikus értékeket, köztük a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét. Az amerikai politikusok emellett felszólították a lengyel kormányfőt, erősítse meg azt, hogy a Lengyel Köztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat, a jogállamiságot és a liberális demokráciát. 

Beata Szydlo vasárnap a levélre reagálva azt mondta, "meglepődött a levélben felhozott érveléseken". Úgy vélte, ez annak a következménye, hogy kevés információval rendelkeznek az utóbbi idők lengyelországi történéseiről.

Az elmúlt hónapokban számos belföldi és nemzetközi bírálat érte a kormányzó Jog és Igazságosság pártot, elsősorban amiatt, hogy szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint azonban a törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.