szerző:

Bernie Sanders országosan átvette a vezetést népszerűségben és támogatottságban Hillary Clinton előtt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben több felmérés szerint. A The Washington Post amerikai lap szerint azonban hiába győzött New Hampshire-ben Sanders, a szuperdelegátusok Clinton mellé álltak.

A Fox hírtelevízió felmérése szerint a vermonti szenátor a demokrata párti szavazók 47 százalékának támogatását élvezi, miközben Hillary Clintonra jelenleg csak 44 százalékuk voksolna. A The Wall Street Journal és az NBC televízió közös, csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérése azt mutatja, hogy változatlanul Clinton vezet a választók voksaiért folytatott versenyben, ám előnye jelentős mértékben csökkent. A CNN hírtelevízió szintén a volt külügyminiszter népszerűségének csökkenéséről számolt be csütörtöki közvéleménykutatásában, amely szerint a politikust a választók 48 százaléka, vermonti vetélytársát pedig a 47 százaléka támogatja.

A demokraták szombati nevadai jelölőgyűlése előtt két nappal nyilvánosságra hozott felmérések azért keltettek nagy feltűnést az amerikai politikát figyelő elemzők körében, mert sokan szinte biztosra vették, hogy Hillary Clinton lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje. Az év elején Clinton még mintegy húsz százalékkal vezetett Sanders előtt. A népszerűség, s ezzel a támogatottság apadásának okát az elemzők a politikusnő és férje, Bill Clinton volt elnök körüli botrányokban vélik felfedezni.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot folytat a volt külügyminiszter hivatali visszaélésének gyanújával. Az FBI azt vizsgálja, a Clinton Alapítványnak juttatott mesés adományok kapcsolatban lehetnek-e azzal, hogy az adott időszakban Hillary Clinton éppen az amerikai diplomácia vezetője volt.

A volt külügyminiszter támogatottságát az sem növelte, hogy nyilvánosságra került, hogy tekintélyes összegeket kapott a Wall Street nagybankjaitól egy-egy előadásáért. Ezt Bernie Sanders a választási kampányban mindeddig ki is használta, s nemcsak utalt rá, hanem ki is mondta, hogy Hillary Clinton elnökként lekötelezettje lenne a Wall Streetnek. 

A Demokrata Párt vezető és befolyásos politikusai mindent megtesznek azért, hogy a politikusnő legyen a demokraták elnökjelöltje – írta a The Washington Post. A lap csütörtökön közölt elemzésében azt állítja, hogy hiába aratott győzelmet Sanders a New Hampshire-i előválasztásokon, a szuperdelegátusok – akik nem tartoznak elszámolni a választóknak, s a nyári elnökjelölő országos konvención a saját belátásuk szerint voksolnak – eddig egytől-egyig Hillary Clintont biztosították támogatásukról.