Sem a britek reformjavaslatairól, sem a menekültek kvótaalapú elosztásáról nem született megállapodás az Európa Tanács csütörtökön kezdődött kétnapos találkozója során.

Érdemi megállapodás nélkül ugyan, de Donald Tusknak, az ET elnökének értékelése szerint az Európát érintő migrációs krízis megerősíti az unió egészének elkötelezettségét egy közös megoldás elérésében. Az állam és kormányfők ülésén részt vevő politikusok egyetértettek abban, hogy nincs értelme a válság megoldását célzó, egymástól független terveknek, amelyek csak megosztják az uniót. Ezzel szemben különböző megközelítéséket kell keresni és azok által egységes uniós tervet kell formálni. A válságra adott válaszokat Brüsszel elfogadja, de elengedhetetlennek tartja azok összehangolását, hogy egy közös európai megoldás jöjjön létre belőlük – hangsúlyozta Tusk.

©

Az ET elnöke kiemelte, hogy minden tagországnak be kell tartania a közösen hozott jogszabályokat, így a menedékkérők tagországok közötti elosztására vonatkozó megállapodást, illetve a schengeni övezet egyezményében foglaltak betartását. Ennek kapcsán a csúcson Matteo Renzi úgy fogalmazott, hogy amennyiben a V4-ek, köztük Magyarország nem fogadja el a menekültek elosztásától szóló javaslatot – ezáltal kibújva a közös teherviselés alól – akkor csökkenteni kell az EU költségvetéséből az országok számára folyósítható forrásokat.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint ezzel Renzi "megzsarolta" Magyarországot és a V4 tagállamait. Kovács az M1 péntek reggeli műsorfolyamában nyilatkozva kifejtette, hogy a visegrádi országok szilárd álláspontja, hogy nincs helye kötelező menekültkvótáknak. Kovács inkább a menekültek beáramlásának megállítására helyezte a hangsúlyt, szerinte erre kell megoldást találni, amire alkalmas lehet a török-európai megállapodás.

A migrációs válság rendezésének érdekében március elején újabb EU-török találkozót tartanak – jelentette be Donald Tusk. Jean-Claude Juncker a sajtótájékoztatón elmondása szerint a tanácskozáson részt vevő politikusok egyetértettek abban, hogy nincs más megoldás a migráció okozta problémára, mint a körültekintően létrehozott és minden elemében betartott együttműködés Törökországgal. Juncker hozzátette, hogy reményei szerint a jövőben minden tagállam részt vesz a menekültek elosztásában, köztük a korábban ettől elzárkózók is.

©

Angela Merkel szerint Európa szempontjából a legfontosabb az, hogy a schengeni rendszer ismét működjön. Ennek feltétele a külső határok védelme, a hot spotnak nevezett regisztrációs központok megfelelő üzemeltetése, az EU–Törökország-akcióterv maradéktalan végrehajtása, a menekültek unión belüli áthelyezése, valamint a menekültstátusra nem jogosultak visszaküldése.

A britek reformjavaslataik között eddig nem, illetve másként ismertetett elemek is voltak, amely miatt nem sikerült lezárni a vitát. David Cameron javaslata szerint 13 éven keresztül csak fokozatosan juthatnának a brit szociális juttatásokhoz az EU-s munkavállalók, köztük a Magyarországról érkezők is. Egy másik terv szerint a családi pótlék rendszerét is átalakítanák, hogy csak a szigetországban tartózkodó gyermek után folyósítanák a teljes összeget, ez ráadásul a már kint élőkre is vonatkozna.

A BruxInfo beszámolója szerint Cameronék a szigetországi munkavállalás és új kivételes jogok "generációra szóló rendezését" akarják elérni, több elemét beleírnák az uniós alapszerződésbe is, ami ellen a belgák határozottan tiltakoznak. A csúcson részt vevő Orbán Viktor mellett más tagállamok vezetői is úgy gondolják, hogy el kell kerülni, hogy Nagy Britannia precedenst teremtsen más tagországok számára, elkerülve az érdekérvényesítés brit módját. A britek 2017-ben dönthetnek népszavazással az EU-ból való kilépésről, amennyiben reformjaikról nem születik megállapodás.