szerző:

Hillary Clinton nagy lépést tett a demokrata elnökjelöltség felé, a pártelitre a frászt hozó Donald Trumpot viszont nem sikerült megállítani a republikánusoknál. Számukra két hét múlva tisztulhat a kép.

Senkinek a reménye nem igazolódott az amerikai republikánusoknál a március 1-jei szuperkedden, amikor 12 államban tartottak előválasztást, illetve pártgyűlést. A harsányan populista New York-i ingatlanmágnás, Donald Trump az államok nagy többségében győzni tudott ugyan, de nem vált legyőzhetetlenné, s kikapott a nap legfontosabb megméretésén, Texasban. Ahol az állam szenátora, Ted Cruz nyert, de még nem tudta magáról bebizonyítani, hogy ő lesz az, aki meg tudja állítani Trumpot. Ez utóbbit Marco Rubio floridai szenátor is hiába hangoztatta, mert egyetlen szerény – a minnesotai pártgyűléseken aratott – diadalával nem igazolta a korábban általa is magasra srófolt kihívói reményeket. Végül csalódott az egyre kétségbeesettebb republikánus pártelit is, amely sokáig félvállról vette a Trump jelentette kihívást, most pedig, hogy az általuk is nagyra növesztett populista szörny fenyegetővé vált, képtelen eszközt találni ellene.

Donald Trump egyik beszéde Millingtonban 2016. február 28-án.
©

Trump úgy húzott be könnyedén több államot is, hogy az előválasztási kampányban első alkalommal a riválisai nem egymást, hanem egységfrontban őt támadták, súlyos sebet mégsem tudtak ütni rajta. A milliárdos támogatóit – a felmérések alapján jellemzően az átlagosnál alacsonyabb iskolázottságú és/vagy a washingtoni kormányra és kongresszusra mértéktelenül dühös embereket – nem tántorította el a sajtó által Trumpra zúdított össztűz sem. Nem érdekli őket, hogy az ingatlanmágnás nyíltan udvarol a rasszistáknak és idegengyűlölőknek, bátorítja az iszlamofóbiát, szítja a társadalom mélyén rejlő szélsőségeket, és álságos magyarázattal szolgál arra, miért nem határolódott el a Ku Klux Klan volt nagymestere, David Duke támogatásától. Lepereg róluk, ha kiderül, hogy a fele sem igaz annak, amit Trump az üzleti sikereiről mondott, s az sem zavarja őket, ha a milliárdost sorozatosan hazugságon és önellentmondáson kapják. A Trump-jelenség olyan riasztóvá vált, hogy az amerikai televíziózásban jelenleg a legbefolyásosabb politikai szatirikus-tényfeltáró műsort készítő John Oliver is szakított fogadalmával, hogy nem foglalkozik az előválasztási hajcihővel, és a múlt vasárnap az HBO-n gyilkos gúnnyal és mérnöki alapossággal szedte szét az elnökségre hajtó üzletembert.

A Trumppal a novemberi elnökválasztáson elkövetett kollektív öngyilkosság felé sodródó republikánus párt gondjait fokozza, hogy még mindig nincs, aki mögé a siker reményében felsorakozzon. Nem kedveli a teadélutános konzervatív szárny kedvencének számító, több kérdésben Trumpnál is szélsőségesebb álláspontot képviselő Cruzt sem, aki kedd óta viszont elmondhatja magáról, hogy már négyszer is – korábban Iowában, most Alaszkában, Oklahomában és Texasban – legyőzte az ingatlanmágnást. A texasi szenátor nem is mulasztotta el hangsúlyozni, hogy ő a kihívó, s nem a magáról ezt állító Rubio. Utóbbi hívei viszont azt hangoztatják, várjuk meg március 15-ét, amikor a mérsékeltebb szavazótáborral rendelkező Illionisban, valamint hazai pályán, Floridában Rubio győzhet. A gond csak az, hogy Floridában a közvélemény-kutatások egyelőre Trump előnyét mutatják. Ha pedig a populista milliárdos Rubiót és a még mindig küzdő ohiói kormányzót, John Kasichot is legyőzi két hét múlva a saját államában, és Cruz sem erősödik tovább, a pártnak már csak egy reménye marad. Ha az előválasztások zárultával Trump nyer, de nem szerzi meg az elnökjelöltséghez szükséges 1237 delegátust, akkor a júliusi clevelandi konvención még kitalálhatnak valamit.

Sokkal egyszerűbb a képlet a demokratáknál. Bár Bernie Sanders vermonti szenátor több államot is hozott, Hillary Clinton volt first ladynek és külügyminiszternek jutottak a nagyobbak, és növelte előnyét a delegátusok számában. Az esélyeit javítja, hogy a március 15-ével záruló következő szakaszban olyan újabb államok jönnek, ahol nagyobb számban szavaznak az afroamerikaiak és a spanyol ajkúak, akik körében Clinton sokkal népszerűbb, mint Sanders. A magát demokratikus szocialistának valló szenátor viszont nem csügged és nem adja fel. Kampánypénze bőven van, és máris sikerként könyvelheti el, hogy a kezdetekkor látszónál sokkal nagyobb versenyt támasztva balra tolta Clintont a jövedelmi egyenlőségek csökkentése terén és más társadalmi kérdésekben.

Hillary Clinton a fairfaxi George Mason Egyetemen 2016. február 29-én.
©

Az előnyét látva Clinton már lehetséges ellenfelét, Trumpot kezdte el támadni, s minden bizonnyal titkon örül annak, hogy – miközben a párt éppen az „Állítsuk meg Hillaryt!” jelszóval igyekszik az erre leginkább esélyesnek látott Rubiót jelöltté felépíteni – néhány ismert republikánus megpendítette, hogy Amerika érdekében akár rá is képes lenne szavazni, csak ne a milliárdos legyen az elnök. Biztossá váló jelöltsége viszont törvényszerűen még látványosabb céltáblává teheti Clintont az e-mail-botrányával kapcsolatos hazugságai és csúsztatásai vagy a kisemberek és a középosztály új keletű bajnokaként kínos – és egyelőre makacsul titokban tartott – korábbi pénzes beszédei miatt, amelyeket a Wall Street nagyjai előtt, zárt körben tartott.