szerző:
MTI

Váratlanul leállt az áramszolgáltatás csütörtökön egész Szíriában – közölte az ország villamosenergia-ügyi minisztériuma. A tárca egyik illetékese azt mondta, hogy az országos áramkimaradás oka egyelőre nem ismert, de állítólag órákon belül helyreállítják a szolgáltatást.

Az áramszünet magyar idő szerint délben kezdődött, és részlegesen az internetszolgáltatás is leállt – derült ki az ott élők beszámolójából.

A Reuters egyik riportere megerősítette, hogy a fővárosban, Damaszkuszban nincs áram.

Szíriában gyakoriak az áramkimaradások, de az igen ritkán fordul elő, hogy az országban mindenütt szünetel az energiaszolgáltatás. Az egyik legsúlyosabb eset 2013 decemberében történt, amikor öt szíriai tartomány maradt áram nélkül a felkelők egyik támadása miatt. Az eddigi áramkimaradásokért a damaszkuszi rezsim a fegyveres ellenzéki csoportokat tette felelőssé.

Szíriai család Damaszkuszban a 2013-as áramszünet idején
©

Szíriában február 27-e óta tűzszünet van érvényben.

Februárban Imad Hamisz szíriai villamosenergiaügyi miniszter közölte, hogy az áramszolgáltatásban elérte a 3,75 milliárd dollárt a háború által közvetlenül okozott kár nagysága. Az ország 13 nagy elektromos központjából 5-öt értek támadások a tárcavezető szerint.

Cikk megosztása
Címkék