szerző:

Tavaly túszul ejtett négy olasz állampolgárból csak kettőt sikerült kiszabadítani, a másik kettő meghalt.

A tavaly Líbiában túszul ejtett négy olaszból kettő életét veszítette, másik két társukat a líbiai hatóságok kiszabadították – jelentette az olasz sajtó pénteken.

A líbiai hatóságok bejelentése szerint a negyvenhét éves Salvatore Failla és a hatvan éves Fausto Piano pénteken életét veszítette az őket fogva tartott fegyveresek és a hatósági erők közötti harcban Sabratha városának térségében. Másik két társukat sikerült kiszabadítani. 

A két életben maradt olasz férfi fényképét egy líbiai közösségi oldal is közölte. A két olasz egy olasz nyelvű táblát tart a kezében, amelyen az olvasható, hogy segítséget kérnek, hogy minél előbb visszatérhessenek Olaszországba. Az olasz külügyminisztérium bejelentése szerint Gino Pollicardo és Filippo Calcagno "helyi rendőrségi erők" kezében vannak. 

A négy műszaki szakember a Bonatti olasz ipari cégnek dolgozott Líbiában. Tavaly júliusban ejtették őket túszul. Olasz sajtóértesülések szerint a nekik kijelölt líbiai sofőr árulta és adta el őket egy fegyveres csoportnak. Líbiai hatósági források szerint a négy olasz az Iszlám Állam (IÁ) fogságába került, más feltételezések szerint helyi fegyveresek ejtették őket túszul váltságdíjért fejében. 

Olaszország a héten jelentette be, hogy kész felderítő egységet küldeni Líbiába, majd további több ezer katonát az észak-afrikai ország stabilizálását célzó nemzetközi katonai művelet keretében. Líbiában egyelőre az olasz titkosszolgál emberei tartózkodnak. A Tripoliban működő olasz nagykövetséget tavaly februárban bezárták és mintegy ezer olaszt evakuáltak az országból.