szerző:
hvg.hu/MTI

Robert Fico pártja kapta a legtöbb szavazatot, de a többséget elveszítette. A kormányfő az első számok ismeretében patthelyzetről beszélt, és tarthatott egy jobboldali koalíció összeálltától. Bugár Béla Híd-Most pártja hét százalék fölötti eredménnyel ott lesz a parlamentben, a magyar kormány által istápolt MKP viszont nem.

"Rengeteg párt fog bejutni a parlamentbe. Patthelyzet lesz" - ezt mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök újságíróknak szombat este néhány perccel 10 óra előtt az Új Szó tudósítása szerint. A miniszterelnök komornak tűnt, Robert Kalinák belügyminiszter pedig egy szót sem szólt, csak besietett Fico után.

A 10 órai urnazárás után pár perccel érkező exitpoll-eredmények alapján a kormányzó Smer 27,3 százalékon zárt, utána így következnek a szlovákai pártok eredményei: SaS 13,3 százalék, Oľano-NOVA 11,2 százalék, SNS 8 százalék, a Bugár Béla vezette Most - Híd 7 százalék, Kotleba – ĽSNS 6,8 százalék, Sieť 6,7 százalék, Sme rodina 5,9 százalék, KDH 5 százalék. A Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) 3,6 százalékon áll.

Robert Fico szlovák miniszterelnök a családjával ment szavazni
©

A választás komoly fennakadás nélkül folyt, kora délutánig a választói részvétel is jelentősnek mutatkozott.

Előzetes adatokból azt lehetett kikövetkeztetni, hogy a szavazáson nagyobb lehet a részvételi arány az előzetes felmérésekben jelzett 50-55 százaléknál, de akár a 2012-es előrehozott parlamenti választások 59 százalékos arányánál is. A választást sokan tesztjének tartották annak, mennyire tud érvényesülni a menekültellenes retorika. Fobert Fico ugyanis gyakorlatilag lemondott egyik korábbi kedvenc eszközéről, a magyarok gyalázásáról, helyette inkább Orbán Viktorral összefogva a menekültkvótákkal riogatott.

Cikk megosztása
Címkék