szerző:
MTI/hvg.hu

Nem adott életjelet magáról március 7-e óta a 26 éves biológus, aki hegymászó túrára érkezett az oroszországi köztársaságba – közölte pénteken több orosz médiaforrás.

A beszámolók szerint a magyar férfi március 4-én érkezett Dagesztán székvárosába, Mahacskalába, ahol a barátai fogadták. Utoljára március 5-én lépett velük kapcsolatba, ekkor elmondta, hogy leereszkedik a Szulak folyó kanyonjában lévő víztározóhoz.

A magyar turistának március 8-án a Pobeda légitársaság járatával kellett volna visszatérnie Mahacskalából Moszkvába, de nem jelentkezett a repülőtéren, és a 9-én induló repülőgépre sem szállt fel. A 26 éves biológus fiatalember március 7-e óta nem válaszolt a telefonhívásokra.

A férfi egyedül, sátorral indult a hegyekbe – értesült az Interfax hírügynökség a dagesztáni belügyi szervektől. A REGNUM hírügynökség egy ismerősére hivatkozva arról számolt be, hogy a magyar fiatalember az extrém turizmus művelője, és többször is megfordult Dél-Amerikában.

A polgári védelemért és rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium dagesztáni részlege közölte, hogy kiterjedt területet kell átkutatni, mert a turista pontos útvonala nem ismeretes.

A fiatalember eltűnéséről a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztálya hozzátartozói bejelentés alapján értesült, és megtette az ilyenkor szükséges lépéseket.

Az MTI tudósításából az eltűnt férfi neve nem derült ki.

Cikk megosztása
Címkék