szerző:

Fél évszázada nem látott méretűre duzzadhat idén a kakapó, vagyis a bagolypapagáj populációja Új-Zélandon. Egy veszélyeztetett és nagyon ritka madárfajról van szó.

A csendes-óceáni állam kakapótenyésztési programja 1995-ben indult és azóta 49-ről 125-re nőtt a felnőtt bagolypapagájok száma az országban.

Maggie Barry természetvédelmi miniszter közleménye szerint a mostani szezonban eddig 28 egészséges kakapófiókával büszkélkedhetnek, és további 19 tojást még költenek a nőstények. "Ha szezon ilyen sikeresen folytatódik, akkor az év közepére több kakapó lehet Új-Zélandon, mint bármikor az elmúlt ötven évben" – hangsúlyozta a miniszter.

A kizárólag Új-Zélandon honos bagolypapagáj kellemetlen szagú éjszakai madár, többnyire fák gyökerei közötti üregekben él, repülni nem tud. Testtömege a két kilogrammot is meghaladhatja, testhossza 50-60 centiméter, és a hím nagyobb, mint a tojó. Bogyókkal, hajtásokkal táplálkozik, de néha rovarokat, gyíkokat is elfog. Szeme körül a tollak körben helyezkednek el, ezért is emlékeztet bagolyra.

A kakapóról korábban úgy tudták, hogy kipusztították a vadászok és a behurcolt emlős ragadozók, amelyekkel szemben teljesen védtelen volt, de 1976-ban véletlenül találtak néhány egyedet. Az új-zélandi természetvédelmi hatóság azóta hatalmas energiát fektet a tenyészprogramba.

A madarakat három, ragadozóktól megtisztított szigetre telepítették és genetikai vizsgálatokkal, mesterséges megtermékenyítéssel, valamint rádiós nyomkövető technológiával küzdenek a fennmaradásukért. A kakapók azonban nem túl szaporák: a nőstények hatéves korukban, a hímek ötévesen válnak ivaréretté, és a tojók csak 2-4 évente költenek, akkor is csupán 2-4 tojást.

Barry szerint az idén született fiókák egy része várhatóan elpusztul, és a terméketlenségi ráta is magas a madarak körében, de minden jel arra mutat, hogy idén sikerül túlszárnyalni a 2009-es csúcsot, amikor 22 fióka érte meg a felnőttkort.

Új-zélandi kutatók a hónap elején jelentették be, hogy a kakapó lesz a világ első faja, amelynél minden egyes élő példánynak elkészítik a genetikai térképét, a genetikai variációk jobb megértése és a tenyésztési stratégiák finomítása érdekében.