szerző:
MTI

Belgium elég gazdag ország ahhoz, hogy ne szabjanak felső határt a terrorizmus ellen folytatott küzdelem kiadásainak - jelentette ki kedden Koen Geens belga igazságügy-miniszter az RTBF közszolgálati tévécsatorna műsorában.

A miniszter kifejtette, eddig 400 millió eurót (mintegy 120 milliárd forint) különítettek el az ilyen jellegű kiadásokra.

Hangsúlyozta: a novemberi, Párizsban elkövetett terrortámadások óta fel vannak készülve arra, hogy Belgium területén is hasonló események történjenek, ezért minden forrást megmozgatnak ezek elhárításához. "Sohasem lehetünk biztosak abban, hogy ez nem következik be újból" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy nincsenek arra vonatkozó információk, hogy a fővárosban vagy az ország területén további támadásokra kellene számítani. A terroristák felkutatására indított nyomozások nagy erőkkel folynak, de egyelőre nem lehet pontosan tudni, mi volt a keddi támadások elkövetőinek terve. A miniszter reményét fejezte ki, hogy sikerül kézre keríteni azt a merénylőt, aki végül nem robbantotta fel magát a Zaventem nemzetközi repülőtéren.

©

Jan Jambon belügyminiszter a műsorban azt mondta, a hatóságok tudtak arról, hogy Németországon át Franciaországig "nagy a mozgolódás" radikális körökben, de arról nem volt tudomásuk, hogy Brüsszelben készülnének terrortámadásra. Hozzátette: a keddi események hatására a legmagasabb fokozatúra emelték az ország védelmi szintjét, ami azt jelenti, hogy minden rendőrt és katonát mozgósítottak, valamint felső korlát nélkül, minden anyagi támogatást biztosítanak a terrorizmus elleni küzdelemhez.

Cikk megosztása
Címkék