szerző:
hvg.hu

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága az egyik garanciája lett volna, hogy a menekültügyi megállapodás végrehajtása az európai értékek jegyében zajlik, de a szervezet közölte, nem fogja felügyelni a szerinte rossz egyezmény végrehajtását.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) nem vesz részt az EU és Törökország között megkötött menekültügyi egyezség felügyeletében, adta hírül a szervezet a Facebookon. A szervezet felfüggesztette a tevékenységét az összes hotspotban a görög szigeteken – igaz, ezekre egy ideje már egy új ember sem érkezett.

A március 17-18-i EU-csúcson létrejött megállapodás szerint Törökország visszavesz minden, a görög szigetekre érkező menekültet – kivéve, akiknek nem lenne jó, ha visszamennének Törökországba, mint pl. a kurdok –, cserébe az EU átvesz ugyanannyi törökországi menekülttáborokban lévő, sérülékeny, ellenőrzött szírt egészen 72 000 emberig. Emellett a törököknek megnyit az EU egy újabb csatalkozási fejezetet, és kap még 3 milliárd eurót, miután a menekültkérdés rendezésére kapott első 3 milliárdot igazoltan elköltötte. Valamint júniusig valamiféle vízummentesség is kinéz a török állampolgároknak. Kulcskérdés volt, hogy az új módosítások napokon belül hatályba lépjenek, nehogy kialakuljon, mint ahogy a magyar–szerb határon volt, hogy hullámban rengetegen érkeznek, hogy még átérjenek a határzár előtt. A 18-án kihirdetett megállapodás így 20-án lépett érvénybe, de ez nemcsak az embercsempészek, az államok dolgát is megnehezítette a felkészülés tekintetében. Tulajdonképpen ez is vezetett az UNHCR lépéséhez.

©

A szervezet azt írja, aggodalomra ad okot, hogy a török–EU-s megegyezést azelőtt léptették érvénybe, hogy Görögországban kialakult volna a megfelelő elhelyezéshez szükséges infrastruktúra. Idomeniben továbbra is áldatlanok az állapotok. Az UNHCR továbbra is vizsgálni fogja, hogy a védelmi feltételek teljesülnek-e, és hogy az egyedi esetük elbírálására váró menekültek elhelyezése tisztességes és biztonságos-e. (Az EU hangsúlyozta, hogy nem "egy csomagban" dönt egy csapat visszafordításáról, mindenkinek az esetét egyénileg elbírálják – előzőleg ugyanis rengetegen kritizálták a tervezetet emiatt.) A szervezet azt is bejelentette, továbbra is jelen lesz a görög partokon, vagyis az esetleges csónakkal érkezők mentését segíti, és a fokozottan sérülékenyeket (nők, idősek, kiskorúak) is segíti ellátni, azonosítani.

A csúcs idején még nagyon fogadkozott az EU, hogy mindenféle segélyszervezetet bevon, hogy ellenőrizzék, a törökök tényleg emelik-e a menekültügyi infrastruktúra színvonalát, lesz-e rendes tanítás, oktatás a menekülttáborokban, megoldódik-e a munkavállalás kérdése, minden rendben lesz-e az étkeztetéssel, stb. Ebből lépett ki most az UNHCR.

Azt, hogy szerinte miért rossz a megkötött megállapodás, itt olvashatja.

Cikk megosztása
Címkék