szerző:

A pápa hétfőn Svédországban elismerte a Luther Márton által elindított reformáció kedvező hatásait.

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki csaknem 30 év óta Svédországba látogat. A lundi középkori evangélikus székesegyházban tartott történelmi jelentőségű ökumenikus istentiszteleten azt is hangsúlyozta, hogy a lutheránus és a katolikus egyháznak helyre kell hoznia a múlt hibáit, és a kölcsönös megbocsátásra kell törekednie.

"Szeretettel és becsületesen kell a múltunkra tekintenünk, tévedéseinket beismerve és a megbocsátásra törekedve, egyedül Isten a mi bíránk" – mondta Ferenc pápa a székesegyházban, amelyet a XVI. században koboztak el a katolikus egyháztól, amikor az evangélikus vallás államvallás lett Svédországban.

©

Martin Luther német szerzetes 1517-ben indította el a reformációt, amikor megírta 95 tételét, amelyekben bírálta a katolikus egyházat a római korrupció, így az egyházi kiváltságok megvásárlása, a nepotizmus, az uzsora és a búcsúcédulák árusítása miatt. A hagyomány szerint egy wittenbergi kápolna ajtajára szögezte ki a 95 tézist. A pápa kiközösítette, ami a következő évtizedekben erőszakos, gyakran politikai színezetű szakadást váltott ki Európában és a kereszténységben, amelynek a következménye a harmincéves háború (1618-1648), az angliai kolostorok lerombolása és mindkét oldalon számos "eretnek" máglyahalála volt.

A katolikus egyházfő és a szertartáson jelen lévő lutheránus egyházi vezetők sajnálkozásukat fejezték ki az egyházszakadást követő tömeggyilkosságok és előítéletek miatt.

©

Ferenc pápa hétfőn a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére érkezett Svédországba. Gesztusa a világban élő 74 millió evangélikus és 1,2 milliárd katolikus közötti 50 éve folyó párbeszédbe illeszkedik.

A városban, ahol a Lutheránus Világszövetséget megalapították, Ferenc pápa elismerte, hogy Luthertől és a reformációtól is származott némi jó, különös tekintettel az evangélium iránti lelkesedésére.

"Hálával ismerjük el, hogy a reformáció segített még inkább központi jelleget adni a Szentírásnak a katolikus egyházon belül" – mondta. A pápa "okos embernek" nevezte Luthert, aki joggal háborodott fel az akkori katolikus egyházon belül uralkodó korrupció, a világiasság, a pénzsóvárság és a hatalomvágy miatt.

A székesegyházban a pápa megölelte Antje Jackelént, a svédországi evangélikus egyház fejét, Uppsala érsekét, akit korábban férjével együtt fogadott a Vatikánban.

A katolikus egyházfő hétfőn érkezett Malmőbe, ahol Stefan Lofven svéd kormányfő fogadta, majd XVI. Károly Gusztáv királlyal és Szilvia svéd királynéval találkozott. Kedden Malmö stadionjában misét mutat be több mint 15 ezer ember előtt. Az eseményen várhatóan részt vesz egy lutheránus delegáció is. A szertatáson beszédet mond Aleppó püspöke is, és a belépődíjakat fiatal szíriai menekültek megsegítésére használjál fel. Az istentiszteleten imát mondanak a szíriai háború befejezéséért.

©