szerző:
Szekeres W. István
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Vélhetően orosz katonai hírszerzők szervezhették a NATO-csatlakozás közelében járó Montenegróban a tavaly őszi merénylet-kísérletet, amelyben megölték volna a kormánypárt vezetőjét, és a tüntető ellenzékiek közé lőttek volna. De lehet, hogy éppen ellenkezőleg, és a provokátorok elfogása volt a provokáció.

Tavaly októberben, azon a napon, amikor parlamenti választást tartottak Montenegróban, egy csapat szerb férfi érkezett az országba. Az volt a tervük, hogy a választás éjszakáján montenegrói rendőrnek öltözve behatolnak a parlament épületébe, tüzet nyitnak az épület előtt tüntetőkre, és kivégzik Milo Djukanovicot, az addigi kormánypárt első emberét, káoszt okozva a balkáni miniállamban. A terv mögött a belgrádi orosz követség két embere állt -  végső soron pedig az orosz kormány. A csapat egyik tagja azonban korábban jelzett a montenegrói biztonsági szolgálatoknak, így a rendőrség még azelőtt letartóztatott 20 embert, hogy elérték volna Podgoricát. Legalábbis ezt állítja a Telegraph vasárnap megjelent írása brit kormányzati és NATO-forrásokra hivatkozva.

Milo Djukanovic
©

Mirko Velimirovic egyszerűen besétált egy rendőrőrsre, hogy a rendőrkapitánnyal beszéljen. A 45 éves szerb férfi korábban maga is rendőr volt. Elmondta, hogy merénylet készül az október 16-i választás éjszakáján: az ő szerepe volt fegyvert szerezni a kommandónak, és gondoskodni egy lakásról, ahonnan az akció indult volna.

A történet hónapokkal korábban kezdődött a lap szerint, amikor két diplomata fedéssel rendelkező orosz katonai hírszerzőtiszt, Edvard Sirokov és Vlagyimir Popov egy koffernyi pénzzel és lehallgathatatlan mobiltelefonokkal felszerelkezve Belgrádba érkeztek. Kapcsolatba léptek a büntetett előéletű nyugatellenes aktivistával, Aleksandar Sindjelic-csel, aki az orosz csapatok oldalán Ukrajnában is önkénteskedett, és ott került kapcsolatba az orosz titkosszolgálatokkal. A Telegraph által vázolt verzió szerint Sindjelic még Belgrádban szervezte be Velimirovicot, akinek 15 millió forintnyi készpénzt adott, hogy fegyvereket és lőszert vásároljon. Bevontak egy Nikola fedőnevű személyt is, akiről később kiderült, hogy nem más, mint Branislav Dikic, a szerb terrorelhárítási egység egykori vezetője. A vezetők a szerb szélsőségesek soraiból toboroztak alakulatot és hivatalos montenegrói rendőr egyenruhákat is szereztek.

Napokkal a választás előtt a legnagyobb ellenzéki koalíció, a szerb- és oroszbarát pártokat is tömörítő Demokrata Front (DF) bejelentette, hogy a választás estéjére megmozdulást szervez a parlament elé. Nem volt újdonság egy újabb tüntetés híre: már 2015-ben, majd később 2016 során több alkalommal is tartottak tiltakozó gyűléseket a parlamentből korábban kivonult DF-esek a parlament előtt. Csakhogy ez alkalommal nem ért volna békés véget a tüntetés: a szerb alakulat provokátorai megrohamozták volna az épületet, mire a montenegrói rendőr egyenruhába öltözött csapattársaik tüzet nyitottak volna a tömegre, a keletkező káoszban pedig merényletet követtek volna el az országot több mint negyed százada miniszterelnöki vagy államfői pozícióból irányító nyugatbarát Milo Djukanovic ellen.

A sok „volna” Velimirovic önkéntes rendőrségi feladásának köszönhető, illetve annak, hogy a montenegrói hatóságok azonnal kapcsolatba léptek az amerikai és a brit titkosszolgálatokkal. Így sikerült megakadályozni a támadást, ami könnyen kaotikus helyzetet eredményezhetett volna nemcsak Montenegróban, de az egész Balkánon.

Bár a teljes valóságot feltehetően sohasem ismerjük meg, az orosz állam esetleges érintettségére utal, hogy napokkal az akció bukása után az orosz titkosszolgálat legfelső vezetője, Nyikoláj Patrusev váratlanul Belgrádba látogatott, hivatalosan a terrorizmus elleni összefogásról egyeztetni. Programja során azonban nemcsak szerb kollégáival találkozott, hanem – ami szokatlan egy kémfőnöktől – a szerb belügyminiszterrel, külügyminiszterrel, illetve az oroszbarátságról is ismert államfővel, Tomislav Nikolic-csal is. Montenegrói lapok úgy értesültek, amikor távozott, két diplomatát is magával vitt Belgrádból. Edvard Sirokov és Vlagyimir Popov sorsáról azóta nem tudni, csak hogy hivatalos Interpol-körözés alatt állnak.

©

Oroszországnak két okból lehetett érdeke egy ilyen akció. Egyrészt része lehet Moszkva európai konfliktus generáló stratégiájának, másrészt közvetlenül is megakadályozhatta volna Montenegró küszöbön álló csatlakozását a NATO-hoz. A Földközi-tenger európai partvidéke ugyanis teljes egészében a NATO felügyelete alatt áll, kivéve a montenegrói partszakaszt. Korábban Oroszország mesés összeget is felajánlott, hogy flottáját ezen a szakaszon állomásoztathassa – ezt a Djukanovic-vezette Montenegró élből elutasította. A NATO 2016-ban meghívta Montenegrót a szervezetbe, a csatlakozásról az októberi választás után felálló parlament dönthet – a montenegrói alkotmány szerint népszavazás nélkül is. Mivel a NATO 1999-ben montenegrói célpontokat is bombázott, a szervezet elfogadottsága egyáltalán nem magas Montenegróban. Ha a csatlakozás kérdését valóban népszavazás döntené el, korántsem lenne egyértelmű a végeredmény.

A montenegrói ellenzék oroszbarát koalíciója, a Demokrata Front (lásd alábbi keretes írásunkat) mindazonáltal provokációnak tartja a puccskísérletet, amit maga a kormánypárt rendezett meg. Szerintük erre utal, hogy az ügyészségi vizsgálat nem talált konkrét bizonyítékokat: nincsenek meg például azok a fegyverek, amikkel a támadást végrehajtották volna. A podgoricai ügyészség, amely egyébként mindvégig gondosan kerülte, hogy Moszkva esetleges szerepéről akár egyetlen szót is szóljon, leginkább Velimirovic és Sindjelic vallomásaira támaszkodik, ezeket pedig a DF manipuláltnak tartja. Szerintük egy ilyen „provokációt” a választás befolyásolása motiválhatott: tény, hogy a Djukanovic likvidálását tervező húsz merénylő drámai letartóztatását a választási kampánycsend miatt téma nélkül maradt montenegrói televíziók szinte élőben közvetítették, és ez valóban alkalmas lehetett az eredmény befolyásolására.

A választást végül a rendkívüli események ellenére rendben megtartották. Ha minden eddiginél kisebb különbséggel is, de ezúttal is a Djukanovic-féle DPS és koalíciós pártjai szerezték a legtöbb szavazatot, így ők alakíthattak kormányt, Monenegró pedig várhatóan a NATO 29-ik szövetségese lesz.

A láncszem Moszkva és Podgorica között: a Demokrata Front

Montenegró 2006. május 21-én, népszavazás után lett önálló állam. A népszavazás eredményességét nyugati nyomásra 55% igen szavazat megszerzéséhez kötötték: a 87 százalékos részvételi arányú népszavazáson végül igen szoros eredménnyel, mindössze pár száz szavazattal győztek a függetlenség-pártiak. Az unionisták nagy részben a montenegrói szerbek voltak – az országban 45% vallja magát montenegróinak, 28% szerbnek, 12% a bosnyákok és 5% az albánok aránya. A jelentős szerb kisebbség képviseletére több politikai párt is szerveződött, közülük a legéletképesebbnek a NOVA bizonyult (a párt korábbi neve Nova Srpska Demokratija, Új Szerb Demokrácia, ezt rövidítették Novára).

A szerb érdekeket, többek között a montegeróitól alig különböző szerb nyelv elismerését, a montenegrói zászló és a himnusz megváltoztatását is követelő párt, néhány kisebb párttal kiegészülve, Demokrata Front néven politizált, és bár időnként igyekezett kilépni a „szerb párt” skatulyából és a hagyományos szerb ügyek helyett például alternatív gazdasági programmal nyitni a montenegrói választók felé, nem sokkal a 2016-os választás előtt újra inkább régi önmagára emlékeztetett. Hevesen kritizálták Djukanovicot nemcsak korrupt rendszere miatt, de például Koszovó önállóságának elismerése miatt is, és követelték, hogy Montenegró – Szerbiához hasonlóan – ne vegyen részt az Oroszország elleni embargóban. Legfőbb programpontjuk mindazonáltal a NATO-csatlakozás népszavazáshoz kötése volt. A választás előtt a DF hivatalosan is együttműködési megállapodást kötött Putyin pártjával, az Egységes Oroszországgal is. A választási kampányban minden tűzijátékot bevetettek, például Benjamin Netanjahu izraeli tanácsadója irányította a kampányukat – a mindössze 620 ezres lakosságú miniállam sosem látott ekkora kampányt, legalábbis ellenzéki párttól biztosan nem.