szerző:
Hegedűs Dániel

Merkel leváltása egyre inkább csak illúzió. A szociáldemokraták veresége Észak-Rajna–Vesztfáliában nem csak földrengésszerű, hanem megalázó is.

Újabb történelmi pillanattal gazdagodott a német politikai emlékezet a vasárnapi, Észak-Rajna–Vesztfáliában rendezett tartományi választások estéjén. Hannelore Kraft, a tartomány hét éve regnáló, Landesmuttiként is becézett miniszterelnöke, az SPD erős asszonya és visszatérő titkos reménysége a szavazatszámlálást meg sem várva, az exit poll eredmények 18 órai nyilvánosságra hozását követően percekkel bejelentette lemondását az SPD tartományi elnöki és szövetségi elnökségében viselt pozíciójáról, továbbá teljes visszavonulását a politikából.

A szociáldemokraták által elszenvedett vereség nem csak földrengésszerű a maga nemében, hiszen hónapokig biztos befutónak számítottak, de megalázó is. Az eredmények ismeretében nem csak a miniszterelnöki poszttól, de akár a kormányzati részvételtől is elbúcsúzhatnak Németország legnépesebb tartományában. Ráadásul a szeptember 24-i Bundestag-választások nézőpontjából is több mint elgondolkodtatóak a fejlemények. Az Armin Laschet vezette CDU ugyanis nem pusztán a saját bázisuknak számító tartományban tudott fölényes győzelmet aratni a szociáldemokraták felett, de március vége óta immáron három tartományi választást nyertek a kereszténydemokraták zsinórban, elhódítva két miniszterelnöki posztot is legfőbb riválisuktól. A márciusi előrejelzések e tekintetben még két biztos és egy valószínű SPD-győzelemmel számoltak, Észak-Rajna–Vesztfália meghódítása a CDU számára pedig kilátástalannak tetszett. Laschet győzelme ma azonban valóban „kis Bundestag-választásnak”, az őszi nagy politikai megmérettetés előszelének tekinthető. A január után felívelő, március vége óta akadozó Schulz-hatás teljességgel és véglegesen a múlté. A rövid, eufórikus időszakot követően egy jelenleg dinamizmusában és önbizalmában is megtört szociáldemokrata párt fog nekivágni a nyári-őszi kampányidőszaknak.

Ugyan Észak-Rajna–Vesztfália tartománya az utóbbi években igen hírhedtté vált Németországon belül rossz állapotban lévő infrastruktúrája és alulfinanszírozott közszolgáltatásai miatt, ám a szociáldemokrata-zöld kormánykoalícióval szembeni elégedetlenség jelei szinte a választásokat megelőző két hétig nem bukkantak fel a közvélemény-kutatásokban, míg Hannelore Kraft népszerűsége a választás napjáig töretlennek tűnt. Ezzel szemben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) 2012-es eredményén jó 7 százalékpontot javítva, 33 százalékkal végzett az élen, míg az SPD majd 8 százalékpontot rontva, 31,4 százalékkal a második helyen. Az egyszerre tartományi és szövetségi pártelnök Christian Lindner vezette liberális-szabad demokrata FDP valaha volt legjobb tartományi eredményével (12,6 %) stabil harmadik helyett szerzett, ami nagy lökést adhat a párt őszi, Bundestagba történő visszatérésének is. A Zöldek támogatottságuk majd felét elveszítve 6,3 százalékot értek el, az AfD, prominens listavezetője ellenére, 7,3 százalékon végzett.

A hivatalos eredmények kihirdetéséig bizonytalan a 4,9 vagy 5 százalékot elért Die Linke sorsa. Amennyiben a baloldali párt az öt százalékos küszöb alatt marad, a számítások szerint a CDU és az FDP elegendő mandátummal rendelkezik a kormányzáshoz, ami a német politikatörténet legklasszikusabb, konzervatív-liberális koalíciós formációjának visszatérését jelentené a politikai gyakorlatba. Ha mégis sikerül a Die Linke bejutása, akkor csakis CDU–SPD-nagykoalíció jöhet szóba, a tartományi liberálisok és zöldek ugyanis, éles ellentétben az egy héttel ezelőtti schleswig-holsteini választások után kialakult helyzethez, teljességgel kizárták az egymással való együttműködést bármifajta hármas koalíció keretében.

A szeptember 24-i Bundestag-választásokig nem kerül sor további tartományi parlamenti választásokra, így az elkövetkező hónapok már kizárólag a szövetségi politikáról és a fokozódó választási kampányról szólnak majd Németországban. Ennek a kampánynak az Angela Merkel vezette CDU hatalmas fölénnyel vághat neki, hiszen az elmúlt hetek közvélemény-kutatásai már 10 százalékpontos különbséget is mértek az uniópártok (CDU–CSU – 37%) és a szociáldemokraták (27%) között, ráadásul a tavaszi három tartományi választás egytől egyig fontos győzelmeket hozott Merkel számára, melyek megtörték az SPD év eleji gyors felzárkózó trendjét. Ezzel szemben – mint Martin Schulz vasárnap este a Bundestag-kampány kezdetével együtt bejelentette – a szociáldemokratáknak komolyan át kell gondolniuk a továbbiakban követendő stratégiát és azt a kérdést, hogy mi vezetett a lehetőségeket és az elvárásokat egyaránt mélyen alulmúló választási szerepléseikhez.

Bár Merkel leváltása továbbra is az SPD kampányának fő célja, ennek esélyei egyre illuzórikusabbak. Realistán szemlélve a helyzetet, a nagykoalíción belüli junior-partneri szerep tűnik továbbra is a legvalószínűbb és egyben a legbefolyásosabb pozíciónak, amire a szociáldemokraták az őszi választásokat követően számíthatnak. A választási matematika ugyan továbbra is ezt a forgatókönyvet támogatja, ám a múlt heti schleswig-holsteini és a vasárnapi észak-rajna–vesztfáliai választások azonban egy fontos szubjektív, percepciós változást indukálhatnak a német választók soraiban: megerősíthetik azt az attitűdöt, hogy a társadalmilag nem igazán kedvelt nagykoalíció nem alternatívátlan, és így megkerülhető. Az érintett tartományokban legvalószínűbb koalíciós formációk, az észak-rajna–vesztfáliai CDU–FDP, és a schleswig-holsteini CDU–FDP–Zöldek-koalíciók ugyanis mind azt az üzenetet sugallják, hogy lehetséges kormányzati többségek kialakítása a keresztény- és szociáldemokraták együttműködése nélkül is. És bár mindkét tartományban léteznek más koalíciós alternatívák, valószínűleg nagy lesz a nyomás a szövetségi pártközpontokból is a tartományi pártszervekre, hogy a fent említett formációkat favorizálják, és ezzel is növeljék egy esetleges CDU–FDP–Zöld, ún. Jamaica-koalíció esélyét az őszi Bundestag-választások után.

Vélhetően kevés választó fog hosszan gondolkodni azon, hogy a két fenti tartományban a Die Linke kiesése és ezáltal a praktikusan öt pártra szűkült politikai küzdőtér teremtett olyan matematikai és politikai viszonyokat, melyek között a CDU Zöldekkel és/vagy liberálisokkal kötött koalíciói többséget biztosíthattak. Szövetségi szinten azonban továbbra is hat párttal kell a Bundestagban számolni, ráadásul a Die Linke jelenlegi 10%-os támogatottságával akár a harmadik legerősebb frakciót is alapíthatja, míg az FDP bejutása nem vehető teljesen biztosra. Ugyanakkor a fenti tartományi CDU–FDP és Jamaica-koalíciókra visszavezethető politikai diskurzus, és az a tény, hogy a két nagy pártnak a választási időszakban – függetlenül későbbi valós koalíciós preferenciáiktól – nagy távolságot kell tartania egymástól a szavazóik mobilizálása érdekében, esetleg mégis elvezethetnek oda, hogy a nagykoalíció meghaladásának a lehetősége végül önbeteljesítő jóslattá válik szövetségi szinten is. Egy CDU–FDP–Zöld Jamaica-koalíció a Bundestagban egyáltalán nem jelentene katasztrófát a szociáldemokraták számára, sőt, valószínűleg az SPD vezetése is ezt preferálná a nagykoalícióval szemben, ha lenne rá matematikai lehetőség. Ez a forgatókönyv ugyanis lehetővé tenné a párt profiljának újjáépítését és az ismételt megerősödést ellenzékben. Ugyanakkor a politikai felelősség német tradíciója miatt nincs lehetősége az SPD-nek a nagykoalícióból való kihátrálásra, ha a kormányzati többség más módon nem biztosítható. Németországot európai és nemzetközi politikai súlyára való tekintettel nem irányíthatja egy kívülről támogatott kisebbségi kormány.

A szeptemberi Bundestag-választások papírforma szerint továbbra is nagykoalícióhoz vezetnek. Ugyanakkor pont az elmúlt nyolc nap két tartományi választása mutatta meg, hogy néha az utolsó hetekben áll be jelentős, olykor első látásra nehezen megmagyarázható fordulat a politikai erőviszonyokban, és alakulnak az eredmények a prognosztizálttal ellentétes módon. Az SPD két választást vesztett el e nyolc nap alatt, melyeket papírforma szerint meg kellett volna nyernie. Martin Schulz és kampánycsapata előtt kemény feladat áll, hogy visszahozza a szociáldemokratákat erről a nem várt mélypontról. Ugyanakkor pontosan ezek a bizonytalan tényezők, mint az FDP bejutása, vagy a nagykoalícióval szembeni averzió és egy esetleges Jamaica-koalícióba vetett hit önbeteljesítő hatása, gondoskodhatnak afelől, hogy a német választási kampány az utolsó pillanatig izgalmas és valódi politikai téttel bíró megmérettetés marad.

 

A szerző politológus, külpolitikai elemző, a berlini Freie Universität oktatója