szerző:

Izrael építési és lakásügyi minisztere szerint rettenetes gyilkosoknak nincs létjogosultságuk.

Megérett az idő Bassár el-Aszad szíriai elnök kivégzésére Joáv Galant izraeli építési és lakásügyi miniszter szerint – írják a Háárec című újság honlapja.

Galant aljas tömeggyilkosnak nevezte a szíriai elnököt, és azt mondta: „ha végeztünk a kígyó farkával, eljuthatunk a Teheránban található fejéhez is, és azt is elintézhetjük”.

A miniszter korábban az izraeli hadsereg déli egységeinek parancsnoka volt, és egy szárazföldi hadviselésről rendezett konferencián, Latrunban, Izrael középső részén mondta el véleményét a szíriai helyzetről.

Szíriában "embereket végeznek ki, szándékosan vegyi fegyvereket vetnek be ellenük, és a helyzet legutóbb még szélsőségesebbé vált: elégetik a testüket, ilyet hetven éve nem látott a világ – jelentette ki a kormánykoalícióban részt vevő, centrista Kulánu (Mindannyian) párt politikusa.

"Túlléptünk minden határon, és szerintem elérkezett az idő Aszad kivégzésére. Szó szerint, egyszerűen, ahogy mondom, minden vonzatával együtt" – tette hozzá Joáv Galant.

"Rettenetes gyilkosoknak, Izrael elpusztítását követelő vezetőknek – például Aszadnak és teheráni irányítóinak – nincs létjogosultságuk" – vélte az izraeli miniszter.

Galant kijelentéseivel az amerikai külügyminisztérium bejelentésére reagált, amely tömeges kivégzésekkel és a holttestek elégetésével vádolta meg Szíria kormányát. Utóbbi cáfolta az amerikaiak állításait.