szerző:
MTI/hvg.hu

A férfit a megtámadott közösség tagjai fogták le, egy imám akadályozta meg, hogy bántódása essen. A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli a hétfő hajnali támadást.

A nyomozóhatóságok egyelőre nyitott kérdésnek tekintik a gázolásos támadás elkövetőjének indítékait, ám ettől függetlenül terrortámadásnak tartják a történteket, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti – közölte Neil Basu, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja.

Ahogy megírtuk, hétfő hajnalban egy furgon az észak-londoni Finsbury Park mecsetjének tagjai közé hajtott, akik a ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távoztak. A rendőrség végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolc sérültet kórházba szállítottak. Két ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a helyszínen látták el.

Neil Basu hétfői nyilatkozatában elmondta: a támadás akkor történt, amikor a helyi közösség tagjai éppen elsősegélyben részesítettek egy férfit, aki azonban meghalt. A Scotland Yard főparancsnok-helyettese szerint egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy az elhunyt halálát a gázolásos támadás okozta; ennek kiderítése is a vizsgálat egyik feladata.

Hétfői brit médiaértesülések szerint az illető rosszul lett a helyi buszmegállóban, és többen a segítségére siettek, amikor a támadó közéjük gázolt furgonjával.

Az elhunyt és a sérültek mindegyike a helyi muszlim közösség tagja.

A furgon vezetőjét – ezt Basu is megerősítette – a közösség tagjai feltartóztatták, és a rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával vette őrizetbe. A rendőrség arról nem tud, hogy az elkövetőnek lettek volna társai.

A Scotland Yard nem sokkal korábbi közleménye szerint az elkövetőt is kórházba szállították, és amint onnan távozhat, vizsgálati fogságba kerül, később pedig megvizsgálják elmeállapotát.

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.

MTI/hvg.hu Világ

Megint furgon hajtott emberek közé Londonban, egy ember meghalt

Mecsetből távozó tömegbe hajtott be a furgonos ember hétfő hajnalban, többen megsérültek. Egy ember meghalt, és nyolcan megsérültek, őket kórházba szállították. Theresa May kormányfő szerint az esetet lehetséges terrortámadásként kezelik.