szerző:
hvg.hu

A metrósofőr éppen ebédelt, amikor a baleset történt, és semmit nem vett észre az egészből. A nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Figyelem, a videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Vizsgálat indult egy római metrósofőr ellen, miután a központi Termini állomásnál az általa vezetett metró rácsukta az ajtót egy nőre, akit aztán magával is rántott az alagútba.

Az esetről készült biztonsági felvételeken az látszik, hogy a 43 éves fehérorosz nő előbb szatyrokkal a kezében felszáll a metróra, majd hezitál, és mégis ki akar onnan lépni, amikor azonban bezáródnak az ajtók, ő pedig már nem tudja a karját kiszabadítani.

©

Bár egy férfi a nő segítségére siet és többen integetnek a metrósofőrnek, hogy ne induljon el, a szerelvény mégis elindul, magával rántva a beszorult nőt, akit a földre rogyva vonszol magával az egyre gyorsuló metró végig az állomáson.

A metrókocsiban az utasok is próbáltak közben segíteni a nőnek, és valaki a vészjelzőt is megnyomta, de semmi nem történt. A nő a metrókocsihoz próbált lapulni, ahogy az bement az alagútba, és végül a bent lévők kifeszítették az ajtót, és a nő leesett.

A metró egészen a következő állomásig nem is állt meg, a sofőr csak ekkor realizálta, hogy mi történt, a mentők ekkor siettek csak a nő segítségére, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba, ahol a medencéjét és arcát is meg kellett műteni.

A metrósofőr a baleset idején éppen az ebédjét fogyasztotta, ezért felfüggesztették és vizsgálat indult ellene, de a közlekedési vállalat az egész esetet kivizsgálja, ugyanis a metrónak nem lett volna szabad elindulnia addig, amíg az ajtók rendesen be nem záródnak, és a vészjelző sem működött.

A videó megtekintését erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.