szerző:
MTI

A Keys-szigetcsoporton a házak negyede lakhatatlanná vált. Miamiban az utcákról kezd visszahúzódni az áradat, de Fort Lauderdale és Jacksonville még vízben úszik.

Floridában a legnagyobb kihívás a romok eltakarítása az Irma hurrikán elvonulása után. A lakók lassan visszatérnek a Florida legdélibb részén fekvő Keys-szigetcsoportra is, amelyet az ott még 4-es erősségű hurrikán a leginkább sújtott.

A szigeteket egyetlen, 160 kilométeres országút köti össze. Brock Long, a szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal vezetője egy keddi sajtótájékoztatón elmondta: az első becslések szerint a szigeteken lévő házak körülbelül 25 százaléka lakhatatlanná vált és 65 százalékuk komoly helyreállításra szorul.

Az NBC televízióban az Islamorada szigetére visszatérők azt mondták, hogy házaik úgy gyűrődtek össze, mint az összenyomott kólásdobozok. A Key Westre visszatérő egyik házaspár pedig arról beszélt, hogy a sziget úgy fest, mintha háború pusztított volna. Tavernier szigetén a mobilházak fémpántjait felszakította a szél, a bútorok, ruhák, használati tárgyak szanaszét hevernek a romok között.

A szigetcsoporton kedd este még nem volt áram, az állam legnagyobb áramszolgáltatója közölte: meglehet, hogy a nyugati partvidéken szeptember 22-ig nem is sikerül helyreállítani a szolgáltatást.

Miamiban az utcákról kezd visszahúzódni az áradat, de Fort Lauderdale és Jacksonville még vízben úszik. Rick Scott kormányzó riportereknek azt mondta: Jacksonville-ben sok olyan negyed is víz alá került, amelyről korábban soha, senki nem gondolta volna, hogy ott valaha áradás lehet. A kormányzó közölte azt is, hogy az államban a vihar tíz halálos áldozatot követelt.

A tampai kikötőbe egymás után érkeznek az üzemanyagot szállító tankerhajók. A szomszédos szövetségi államok segítik ki Floridát üzemanyaggal.

Florida több nagy repülőtere, köztük a miami nemzetközi légikikötő, ha korlátozottan is, de kedden már indított és fogadott gépeket.

Közben Irma már lecsendesedett és trópusi viharként Georgiában, Dél- és Észak-Karolinában pusztít.

A Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump elnök a first ladyvel együtt csütörtökön Floridába, a katasztrófa sújtotta területekre látogat. Két héten belül ez lesz az elnök harmadik látogatása azon a területen, ahol a hurrikán pusztított. Korábban a Harvey hurrikán sújtotta Texasban és Louisiana államban járt.