szerző:
MTI

Gökay Sofuoglu, a németországi török közösség vezetője úgy nyilatkozott, hogy az AfD-nek "nyíltan rasszista kijelentései ellenére vagy éppen emiatt" sikerült a választópolgárok mintegy 13 százalékának támogatását megszereznie.

A németországi török közösség mély aggodalmát fejezte ki a vasárnapi parlamenti választások eredményeként a Bundestagba bejutó jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal kapcsolatban.

Gökay Sofuoglu, a németországi török közösség vezetője élesen bírálta AfD-politikusok korábbi nyilatkozatait, és kijelentette, hogy látszólag újra nyilvánosan vitát lehet nyitni arról, hogy "az embereket eltávolítsák, vagy agyonlőjék határainkon".

A török közösségi vezető azt követelte, hogy ebben a helyzetben tegyék világossá: "nem teher egy sokszínű és nyílt társadalom, amely bevándorlással jön létre, hanem inkább lehetőség a túlhaladott szociális eljárásmódok és rendszerek bátor újragondolására esélyegyenlőséget biztosítva minden Németországban élő embernek".

Az AfD becslések szerint 13,2 százalékos eredménnyel, harmadik erőként debütál a Bundestagban.