szerző:
hvg.hu

Az Egyesült Államok által támogatott szíriai milíciák teljesen visszafoglalták Rakkát az Iszlám Államtól – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű londoni székhelyű civil aktivistaszervezet.

A kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők – amelyet az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogat – június óta harcolnak az Iszlám Állam ellen a kelet-szíriai Rakkában.

Hírügynökségek nem sokkal korábban jelentették, hogy az SZDE egyik tagmilíciája, a kurd Népvédelmi Egységek kitűzte zászlaját a rakkai stadionban, amely azon kevés létesítmények egyik volt a városban, amelyet a dzsihadisták még ellenőrzésük alatt tartottak. A stadionban is befejeződtek a harcok, az épületet és a sportpálya talaját még nem tisztították meg az aknáktól.

(AFP)

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!