szerző:
Kaufmann Balázs

Egy helyszínen dolgozó magyar ENSZ-tisztségviselő beszélt a hvg.hu-nak a Bangladesbe menekült rohingyák táborában uralkodó állapotokról.

Augusztus óta sokan megtanulták a rohingyák nevét. A buddhista többségű Mianmar muszlim kisebbségéét, akik százezresével menekülnek az utóbbi hónapokban a szomszédos Bangladesbe. Megírtuk mi is, az ENSZ úgy tartja, etnikai tisztogatás elől menekülnek. Képeket, videókat, tudósításokat nem láthattunk a térségből, a mianmari hatóságok hermetikusan lezárták a rohingyáknak eddig otthont adó Rakhine régiót. A menekültek beszámolói pogromokról, felgyújtott falvakról, terrorról szóltak.

Augusztus 25-e óta Banglades Cox’s Bazar régiójába vándorolt emberekről készült képeket már sokan látták, mi is összeválogattunk párat az elérhető videós anyagokból.


Itt, a Kutupalong-Balukhali menekülttáborban már jelen vannak nemzetközi segély szervezetek, köztük az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A szervezetnek magyar munkatársai is vannak, egyikükkel, Álmos Tamással vettük fel a kapcsolatot, hogy beszámoljon a mostani helyzetről.

Álmos Tamás a UNHCR regisztrációs tisztje. A menekültek összeírását az ENSZ csaknem 100 országban végzi. Létezik globális és lokális adatbázis is, ezek által juthat el a segítség - legyen szó ételről, ruháról, gyógyszerről - a menekültekhez és ha egy menekült regisztrál, jogi segítséget is kaphat. Álmos Tamás már 20 ország menekülttáboraiban járt, ahol a biometrikus azonosításhoz szükséges rendszerek telepítésében vett részt. A rohingyák esete különleges.


A mai adat szerint 620 ezren menekültek Bangladesbe mindössze néhány hét alatt. Ők egy helyen, egy sátorvárosban élnek, Álmos és kollégái “megatábornak” hívják ezt a helyet, az elmúlt évtizedek menekültválságai során nem volt még példa arra, hogy ekkora közösségek egy szűk helyen legyenek kénytelenek átvészelni a menekült lét időszakát (összehasonlításképp: a balkáni menekült útvonal “sötét foltjában”, az Idomeniben kialakult menekülttáborban annak legnépesebb időszakában 15 ezren éltek).

 

Álmos Tamás

A fent leírt munkát végzik az ENSZ munkatársai. Banglades ugyanis egyelőre nem ad menekültstátuszt a rohingyáknak (erről lejjebb), így az egyébként megszokott, biometrikus regisztráció helyett egy családi összeírást végeznek a hatóságokkal közösen, ami a gyors segítséghez szükséges, ahhoz, hogy tudják, egyáltalán hányan vannak a hatalmas táborban, mennyi ételre, milyen gyógyszerekre van szükség.

Így a UNHCR munkatársainak most sorban fel kell keresniük a családokat, Álmos Tamás is ezt teszi. Az ilyen találkozások során sokan mesélnek a Mianmarban történtekről. Teljes falvak hagyták el otthonukat, amikor Mianmari katonák és sokszor buddhista szabadcsapatok megérkeztek hozzájuk. A férfiakat lelőtték, a házakat felgyújtották. A rohingyák évtizedek óta szembesülnek a többségi buddhisták támadásaival. 1982 óta állampolgárságukat is megvonta Mianmar. Néhány évente hasonló pogromok felütötték a fejüket Rakhine régióban. Ezért is lehet, hogy már az idei támadások megkezdése előtt is 200 ezer rohingya élt Bangladesben, Cox’s Bazar közelében. A mostani támadássorozat azonban sokkal szisztematikusabb, szervezettebb, mint a korábbiak. A 90-es évek boszniai etnikai tisztogatásaihoz hasonló rémtettek történnek. A korábbi években akik elmenekültek, néhány hónapon belül hazatértek. Most azonban az emberek azt mondják, bizonytalan a hazatérés - mondja Álmos Tamás.

Bangladest és Mianmart a hatalmas Naf-folyó választja el, amelynek határmenti szigetein most is több ezres a tömegvárja a mianmari oldalon, hogy átengedjék őket. Vissza már nem mehetnek, a mianmari határőrök pedig eseteként rájuk lőnek, sokszor minden különösebb oknélkül. Az éj leple alatt tudnak naponta néhányan csónakokkal átszökni, legtöbbször embercsempészek segítségével a folyó biztonságos oldalára. Ám nem csak a szigeteken rekedtek vannak elzárva a külvilágtól.

 


A hatalmas menekülttábor a bangladesi oldalon is egy elzárt hely. A katonaság nem engedi ki a Cox’s Bazar régióból a rohingyákat és ahogy írtuk, menekültstátuszt sem ad az ország nekik. Ez ugyanis azt jelentené, hogy hozzáférést kéne biztosítaniuk a szociális ellátások egy részéhez, majd később a munkaerőpiachoz is több százezer embernek, amelyet Banglades egyelőre nem vállal magára. Az ország ugyanis rendkívül szegény, a rohingyák érkezése előtt is túlnépesedéssel küzdött. A kormány abban bízik, hosszú távon visszatérhetnek Mianmarba a menekültek.

“Normál esetben több, kisebb tábort hozunk létre. A Közel-Keleten, vagy Afrikában 100 ezer főnél nagyobb menekülttábor ritkán jött létre. Ez az itteni 600 ezres létszám egy logisztikai rémálom.” - mondja Álmos.

Ugyanakkor szép lassan kialakul egyfajta biztonságos élet a táboron belül. Az ENSZ mellett a Vörös Félhold, az Orvosok Határok Nélkül és rengeteg más segélyszervezet is jelen van és a bangladesi kormány is megteszi a magáét. Volt már, hogy kolera járvány akadályoztak meg, mielőtt a betegség kritikusan elterjedt volna és mostanra az étel is eljut a tábor minden zegzugába. A terület rendelkezik egy rendkivül jó adottsággal: a Naf-folyó által rengeteg az édesvíz. Így most már sem az éhínség, sem a kiszáradás nem fenyegeti a rohingyákat.

“Ehhez a menekülttáborhoz hasonlót még nem láttam. A mérete egészen felfoghatatlan, így meglehetősen különleges. Ami az emberek helyzetét illeti, nem feltétlenül ez napjaink legborzasztóbb menekülttábora. Eritreában vagy Kenyában sokkal nyomasztóbb képeket láthatott az ember. Azonban azok a helyek régóta elhúzódó válság elemei, míg itt Bangladesben ez még egy új helyzetnek számít. Fél éven belül itt nem válik kritikussá az emberek helyzete. Egyelőre van élelmiszer, és a tábor adottságaiból adódóan rengeteg az édes víz. Ha azonban ennél hosszabbra nyúlik egy valós megoldás megtalálása, nem tudni, meddig húzzák ki itt a rohingyák.”