szerző:
hvg.hu

Már kormányzati tisztviselők is megerősítették: Donald Trump ma bejelenti, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Donald Trump amerikai elnök ma bejelenti, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és közli azt is, hogy utasította külügyminisztériumát: kezdje kidolgozni az izraeli amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetésének tervét - közölték kormányzati tisztségviselők kedden késő este újságírókkal Washingtonban, névtelenséget kérve.

Trump a tervek szerint helyi idő szerint délután egy órakor - magyar idő szerint este hétkor - kezdi történelmi jelentőségű bejelentését. A követség költöztetésének időpontjával nem fog szolgálni, mivel annak teljes előkészítése várhatóan három-négy évbe is beletelik.

Az Egyesült Államoknak Jeruzsálemben jelenleg még épülete sincs, amelybe átköltözhetnének Tel-Avivban akkreditált diplomatái, ráadásul az épületnek rendkívül biztonságosnak kell lennie.

A tisztviselők a költözés melletti gyakorlati érvként megemlítették, hogy Izrael csaknem minden kormányhivatala és parlamentje is Jeruzsálemben van, nem pedig Tel-Avivban - ahogy az amerikaihoz hasonlóan más országok követségei. Megjegyezték továbbá, hogy Jeruzsálem státusának változása nem annyira politikai üzenet, mint a "történelmi és jelenlegi valóság" elismerése. Hozzátették, hogy mindez nem érinti a város fizikai és politikai határvonalait.

Az EU legtöbb külügyminisztere aggódva figyeli Trump lépését: a német külügyminiszter, Sigmar Gabriel szerint "nagyon veszélyes következményei lennének" ennek. Mint mondta, valószínűleg ez az izraeli-palesztin konfliktust nem csillapítja, hanem ismételten felizzítja majd. Közben Jordánia az Arab Liga  és az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) ülésének sürgős összehívását tervezi szombatra és vasárnapra

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!