szerző:
MTI

A balesetben két ember meghalt, ketten megsérültek – közölte a CBS News hírtelevízió.

A baleset szombaton történt egy Beechcraft Bonanza típusú kisrepülőgéppel, amelynek a fedélzetén négyen voltak. Brian Fennessy, a San Diegó-i tűzoltóság parancsnoka elmondta, hogy a gép pilótája súlyos hajtóműhibáról értesítette az irányítótornyot röviddel azután, hogy felszállt a Mongtomery-Gibbs repülőtérről, és közölte, hogy visszafordul. Megpróbált leszállni egy iskola sportpályáján, de túl nagy sebességgel landolt, és egy lakóháznak ütközött. Az épületben ekkor nem volt senki, de a házat őrző kutya elpusztult a balesetben.

Szemtanúk látták, amint a gép zuhanórepülés után próbál landolni, s hallották is, hogy akadozik a motorja.

A tűzoltók a baleset után két perccel a helyszínen voltak, és fél óra alatt eloltották a tüzet.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!