szerző:
Morvay Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Bár sok nyűggel járt, Csehszlovákia kettéválása tárgyalásos úton, vérontás nélkül történt, épp negyedszázada.

Többen akkor értették meg, hogy a közös állam menthetetlen, amikor Vladimír Meciar az 1992. júniusi csehszlovákiai választások előtt a Szlovák Nemzeti Tanácsba jelöltette magát a prágai szövetségi parlament helyett. Csehszlovákia 1969 óta föderatív állam volt, a kétkamarás prágai szövetségi parlament és a közös szövetségi kormány mellett külön-külön cseh és szlovák kormány és parlament is létezett. Más kérdés, hogy a szocialista időkben sokakban nem is tudatosodott a nemzeti parlamentek léte, annyira formális volt a működésük. A demokrácia beköszöntével azonban a pozsonyi parlament és a kormány szerepe megnőtt, mindkettő gyorsan a szlovákiai politika fő színterévé vált, és erre reagálva fokozatosan a cseh nemzeti parlament és kormány is feléledt. Amikor pedig Meciar, a szlovákiai választások várható győztese nem az addig sokkal fontosabbnak tartott szövetségi, hanem a nemzeti törvényhozásban pályázott meg képviselői helyet, azzal mindenkinek a tudtára adta, hogy önálló Szlovákiában gondolkodik.

A sorsdöntő 1992-es választás után Meciar másodszor lett a szlovák kormány miniszterelnöke. Csehországban ugyanezt a posztot Václav Klaus töltötte be. Meciar valószínűleg a kezdetektől a számára sokkal nagyobb hatalmat biztosító, önálló Szlovákia létrehozására törekedett. Klaus akkor még habozott, de hamarosan ő is arra az álláspontra jutott, hogy a közös állam fenntarthatatlan. 1992-ben lezajlott egy sor sikertelen tárgyalás, amelyen a cseh és a szlovák delegáció nem tudott megegyezni a jövőbeli államformáról. A szlovákok két, nemzetközi szuverenitással rendelkező állam konföderációját akarták, a csehek számára ez elfogadhatatlan volt. Morvaország fővárosának, Brnónak egyik turistalátványossága, a híres német építész, Ludwig Mies van der Rohe által tervezett funkcionalista Tugendhat-villa kertjében zajlott le 1992 nyarán az utolsó tárgyalás Klaus és Meciar között. Ekkor a két kormányfő végleg megegyezett a szétválásról. Augusztus 26-án éjfél előtt együtt jelentették be az egybegyűlt újságíróknak, hogy 1993. január elsejével a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság megszűnik, helyette létrejön a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság.

Csehszlovákia szétesésének több oka volt. Az egyik, hogy 1992-ben a két országrészben igen eltérő politikai elit került hatalomra. Sokan máig fájlalják, hogy Csehszlovákia megszűnéséről két – finoman mondva – ellentmondásos politikus döntött, a polgárok megkérdezése nélkül. A beígért népszavazást ugyanis sosem tartották meg a szétválásról. Igaz, a választók közvetetten kinyilvánították a véleményüket, hiszen többségük 1992-ben olyan politikai erőket juttatott hatalomra, amelyek elképzelései a közös állam jövőjéről, de például a gazdasági reformokról is összeegyeztethetetlenek voltak. Ez nyilvánvaló volt, noha a választási kampányban még Meciar sem vallotta be, hogy valódi célja a közös állam szétverése.

Meciar és Klaus a Tugendhat-villa kertjében. Szót értettek
©

A választások után azonban a szlovák kormánykoalíció pártjai – Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma és az ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párt – több olyan lépést tettek, amelyek után a szétválás elkerülhetetlen volt. Július 17-én a szlovák parlament egyoldalúan elfogadott egy deklarációt, amely Szlovákiát szuverén állammá nyilvánította. Még előtte a szövetségi parlament szlovák képviselői megakadályozták Václav Havel köztársasági elnök újraválasztását. Havel ezek után, látva, hogy a föderáció menthetetlen, három hónappal a mandátumának lejárta előtt, július 20-án lemondott. Csehszlovákiának tehát a legkritikusabb időszakban hiányzott az egyik legfontosabb vezetője.

A cseh és szlovák kormánypártok eltérő elképzelései azonban inkább következmények voltak. A szétválás okai sokkal mélyebben gyökereztek, és valószínű, hogy ha nem lett volna a kommunista diktatúra, amely sok vélt vagy valós problémát mesterségesen lefagyasztva tartott, Csehszlovákia már korábban szétesik. A csehek és a szlovákok mindig is két különböző államban éltek – legalábbis a szerint, ahogy a közös államot megélték. A csehek Csehszlovákiát egy centralizált, unitárius, lényegében cseh államként fogták fel, a történelmi cseh államiság kiterjesztését látták benne. A szlovákok többsége ellenben két állam és két nemzet inkább praktikus, mint érzelmi egységeként fogta fel a közös hazát. Sok cseh számára érthetetlen volt az önálló szlovák nemzet és a szlovák kultúra léte is, és lekezelően viszonyult a „kistestvérhez”. Szívesen kirándultak a Tátrába, de ezen túl Szlovákia nem igazán érdekelte őket. A szlovákokat ez persze irritálta, ugyanakkor a szlovák értelmiség nagy része már több évszázada (és mindmáig) a cseh kultúra vonzáskörében élt. Tipikus, hogy míg Szlovákiában minden trafikban lehetett cseh napilapot kapni, Prágában csak néhány helyen árultak szlovák újságot. Sok szlovák diák tanult és tanul mindmáig a cseh egyetemeken, ellenben cseh hallgató mindig is ritka jelenségnek számított a szlovák felsőoktatásban.

Intézményi szinten ez a viszony fordított volt. Az önálló szlovák parlament Csehszlovákiában a második világháború óta létezett, de 1969-ig nem volt párhuzamos cseh megfelelője. Ugyanúgy a csehszlovák mellett formálisan működött önálló szlovák kommunista párt és szlovák közszolgálati televízió is, amelyeknek nem volt cseh társintézményük.

A cseh történészek tavaly szeptemberben, a morvaországi Olmützben tartott kongresszusán a több száz előadás nagy része, az évforduló kapcsán, a cseh–szlovák együttéléssel foglalkozott. A konferencia egyik legérdekesebb tanulsága az volt, hogy Csehszlovákiában mindig létezett az úgynevezett „szlovákkérdés”, de sohasem volt „csehkérdés”. Jellemzően a szlovákkérdés is csak a szlovákok számára létezett, az egész egy szlovák belvita volt; a csehek nem értették, hogy miről van szó. Ők elégedettek voltak a helyzetükkel, általában fel sem fogták, hogy a másik félre ez már nem igaz. Csehszlovákia szétesésének egyszerűen az volt az oka, hogy hiányzott egy erős csehszlovák identitás – mondta Olmützben Jan Rychlík cseh történész. Ez pedig mindkét félre érvényes volt. A csehek tudatosan a saját cseh identitásukat terjesztették ki az egész országra, hasonlóan ahhoz, ahogy a magyarok tették ezt Trianon előtt. A szlovákok ellenben főleg szlovákoknak tartották magukat.

Az elmaradottabb Szlovákia számára a gazdasági válságok rendszeresen keményebb következményekkel jártak. Ez történt 1989 után is, amikor Szlovákiát sokkal inkább megviselte a gazdasági átalakulás, különösen a versenyképtelen nehézipar lebontása, mint Csehországot. A Václav Klaus nevével fémjelzett gazdasági reformoknak ezért Csehszlovákia keleti felében érezhetően kisebb volt a támogatásuk. A szlovák nacionalisták egyik fontos érve az önállóság mellett éppen a reformok elutasítása volt, miközben Klaus és a cseh jobboldal részben éppen azért egyezett bele a válásba, hogy a szlovák ellenállás nélkül könnyebben tudja véghezvinni a reformokat. A cseh közemberek nagy része pedig idővel beleunt az állandó vitákba, az újabb és újabb szlovák követelésekbe.

A szétválás után Klaus öt éven át az önálló Csehország első miniszterelnöke, majd Havel után tíz évig a második államfője lett. Meciar kormányfőként 1998-ig autoriter rendszert épített ki Szlovákiában, majd még egyszer visszatért a hatalomba, 2006-ban Robert Fico jelenlegi kormányfő koalíciós partnereként. Meciar 2010-ben, Klaus 2013-ban bukott ki végleg a hatalomból, és egyikük sem hagyott maga után szép emléket.

A cikk a HVG 2018/3. számában jelent meg.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!