szerző:
hvg.hu/ élelmiszer online

A Kínai Kommunista Párt azt javasolja, hogy az ország alkotmányából vegyék ki azt a paragrafust, amely szerint egy személy legfeljebb két mandátumnyi időt tölthet az államfői székben. A javaslatot valószínűleg elfogadják, így Hszi Csin-ping 2023 után is hatalomban maradhat.

Hszi Csin-ping jelentősen megerősödött a világ legnépesebb országát kormányzó kommunista párt tavalyi kongresszusán, s Mao Ce-tung óta egyetlen kínai vezetőnek sem volt akkora hatalma, mint a mostani pártfőtitkárnak és államfőnek.  „A Kínai Kommunista Párt központi bizottsága azt javasolja, hogy vegyék ki az alkotmányból azt a mondatot, amely szerint a Kínai Népköztársaság elnöke és alelnöke két egymást követő mandátumnál hosszabb ideig nem töltheti be tisztségét” – áll a Xinhua hírügynökség által ismertetett közleményben. Az alkotmány átírásáról a parlament dönt.  

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!