szerző:
MTI / hvg.hu

Sajtóértesülések szerint három embert lőtt agyon, hármat pedig megsebesítették. A túszejtésért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. A francia miniszterelnök terrortámadásnak minősítette az esetet.

Túszokat ejtett péntek délelőtt egy fegyveres egy szupermarketben a dél-franciaországi Carcassone-tól keletre található Trebes településen. A Sky News tudósítása szerint a túszejtő egy 30 éves, francia-marokkói származású férfi, aki ismert volt a hatóságok előtt. A Le Figaro szerint egyszer már el is ítélték fegyverbirtoklásért.

A francia belügyminiszter korábban azt közölte, hogy két ember vesztette életét a támadásban, sajtóértesülések szerint azonban van egy harmadik halálos áldozat is.

Az üzlethelyiséget délután háromnegyed háromkor megrohamozták a párizsi antiterrorista egységek, és agyonlőtték a túszejtőt. Ezt Gerard Collomb belügyminiszter később megerősítette:

A Google Térkép szerint erről az üzletről van szó:

A Le Figaro szerint a fegyveres a túszejtést megelőzően ellopott egy gépkocsit Carcassone-ban, megölve annak sofőrjét és megsebesítve az utasát.

Út közben Trebes felé a gépkocsiból rálőtt hat rendőrre, akik egy közeli terepen futottak. Az egyik rendőr a vállán könnyebben megsebesült. A késsel, gránátokkal, valamint pisztolyokkal felszerelkezett támadó a lövöldözés után ment be a Super U szupermarketlánc egyik üzletébe.

©

A BFM úgy értesült a párizsi ügyészségtől, hogy a férfi azt mondta: az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében lép fel. A The Sun is arról számolt be, hogy az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásért. A Le Figaro azt írta, a férfi a túszokért cserébe Salah Abdeslam szabadon engedését követelte.

A francia miniszterelnök, Edouard Philippe terrortámadásnak minősítette az esetet, később így tett Emmanuel Macron francia elnök is, aki a brüsszeli EU-csúcs közben tartott sajtótájékoztatót az ügyben.

Az Euronews élőben sugározza az eseményeket:

A Le Figaro azt írja, hogy egy csendőr, amíg a túszdráma zajlott, önként vállalta, hogy bemegy az üzletbe, ha a támadó elengedi az egyik foglyát. A lap úgy tudja, hogy ő is megsérült, amikor a terrorellenes egységek megrohamozták a szupermarketet. Az állapotáról egyelőre nem tudni.Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!