szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Példátlan dolgokat vág egymás fejéhez James Comey, az FBI tavaly elbocsátott igazgatója, és Donald Trump amerikai elnök. Az első két forduló alapján szinte biztosra vehető, hogy lesznek újabb körök is, s a hangnem még személyeskedőbb és durvább lesz. Comey egy célját mindenesetre már elérte, sikerült nagy reklámot csapni a washingtoni elitről, de leginkább Trumpról szóló könyvének.

„James Comey, az FBI egykori igazgatója segített Trumpnak megnyerni a választást, s most jóvá akarja tenni a hibáját” – állítja Richard Wolffe, a The Guardian című brit napilap amerikai ügyekről író publicistája. Szerinte a „Magasabb szintű hűség” című, most megjelent könyvében, illetve a művet bemutató interjúkban a Trump által tavaly elcsapott Comey úgy fogalmaz, hogy a Trump által elkövetett állítólagos bűnök és hibák mindegyike ráégjen az amerikai elnökre. Egyebek mellett a prostituáltakkal folytatott moszkvai pisiszex, a magas rangú tisztségviselőkre kifejtett törvényellenes nyomásgyakorlás, vagy a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz és embereihez fűződő túl baráti kapcsolat fenntartása. S bár Comey hangsúlyozta, hogy nem tartaná jónak az elnök leváltását – szerinte ez a választók feladata – Wolffe szerint Comey valós célja az, hogy valahogy megnyissa az utat az impeachment, azaz a leváltási folyamat megindítása felé.

Az ABC televíziós társaságnak adott nyilatkozatában Comey a Trumpot illető vádak mindegyikére úgy válaszolt: elképzelhető vagy nem kizárt. Egyetlenegy dologban volt biztos, abban, hogy erkölcsi értelemben Trump teljesen alkalmatlan az elnöki tisztség betöltésére.

„Nem hiszem, hogy orvosi szempontból lenne alkalmatlan. Egy olyan ember, aki úgy bánik a nőkkel, mintha azok egy darab hús lennének, aki állandóan hazudik a kis és nagy dolgokról, s ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az amerikaiak el is hiszik, az erkölcsi okok miatt nem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen”

– mondta a volt FBI-igazgató.

©

Trump – természetesen a Twitteren – azonnal válaszolt, s tagadta, hogy valaha is személyes és feltétlen hűséget követelt volna Comey-től, majd hozzátette:

„alig ismerem a fickót, ez is csak egy a sok hazugsága közül”.

Míg a válaszok első köre leginkább ellenfele emberi minőségére utalt – Trump közölte a mocskos alaknak nevezett Comey-ról, hogy feltűnési viszketegségben szenved és folyamatosan hazudozik, s különben is ő volt a legrosszabb FBI-igazgató –, a második fordulóban Trump azt hangsúlyozta, hogy Comey-nak börtönben lenne a helye, mert államtitkokat szivárogtatott ki, és hazudott a szenátusi meghallgatásokon.

A párharcba beszállt Kellyanne Conway, Trump egyik vezető tanácsadója is, szerinte Comey azért vádaskodik, mert reklámozni akarja a könyvét. „Az elnököt nagyon bosszantja, hogy ez az ember folyamatosan maga felé irányítja a figyelmet. Nagyon ügyesen tolja magát előre” – mondta Conway, aki szerint Comey nagyot tévedett, amikor a 2016-os elnökválasztás előtt azt hitte, a demokrata Hillary Clinton nyeri majd meg a választást.

©

Trump tanácsadója ezzel arra utalt, hogy amikor az ABC újságírója azt kérdezte az interjúban Comey-tól, azért jelentette-e be 11 nappal az elnökválasztás előtt, hogy mégis vizsgálatot indít Clinton e-mail-kezelési gyakorlata miatt, mert úgy vélte, biztosan Clinton diadalmaskodik, s ezért kellemetlen lenne, ha az elnökválasztás után kellene elmarasztalni a megválasztott elnököt, Comey igenlő választ adott. „Nem emlékszem arra, hogy tudatosan gondoltam volna erre, de biztos, hogy ilyesmit éreztem, mert annyira úgy tűnt akkor, hogy Hillary Clinton fog győzni. Biztos, hogy felmerült bennem, mi lesz, ha Clintont megválasztják, s amikor kijön a vizsgálat eredménye, azonnal illegitimmé válik” – magyarázta. Bár az eljárás – hasonlóan a korábbiakhoz – nem végződött vádemelési javaslattal, Hillary Clinton többször megismételte: azért vesztette el a választást, mert a szavazás előtt pár nappal bejelentett vizsgálat miatt kampánya elvesztette a lendületét.

A Comey–Trump-médiaháború aligha ér véget rövid időn belül, Comey ugyanis a következő hetekben több interjút fog adni különféle tévétársaságoknak, s közben országjáró körútra is indul, hogy bemutassa a könyvet. Comey van annyira ravasz, hogy minden nyilatkozatában emelje egy kicsit a tétet, s újabb részleteket áruljon el Trumpról, az elnök pedig aligha hagyja majd szó nélkül az újabb vádakat. A párharc eddigi logikája, s a résztvevők előélete alapján nagyon valószínű, hogy újabb mélységekbe süllyed a jelenleg sem kimondottan emelkedett színvonalú vita. A várható hangnemet jelzi, hogy a republikánusok már csak „hazug Comey-ként” emlegetik a magát ugyancsak republikánusnak valló volt FBI-igazgatót, s a párt aktivistái már készítik a szerző lejáratását célzó országos kampányt.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
hvg.hu Világ

Trumpnak volt egy másik nőügye is?

A National Enquirer című amerikai bulvárlap kiadója 30 ezer dollárt fizetett a Trump-torony egyik portásának, hogy ezzel tartsa csendben a Donald Trump szexéletéről híreszteléseket terjesztő férfit.