szerző:
MTI / hvg.hu

A gázolásos merényletnek végül 10 halálos áldozata lett. A rendőrség szerint elszigetelt esetről van szó.

Szándékosnak tűnik, hogy a bérelt kisteherautó sofőrje a torontói járókelők közé hajtott - mondta keddre virradóra Mark Saunders, a kanadai nagyváros rendőrfőnöke. A rendőrfőnök kiemelte: "az incidens határozottan szándékosnak tűnik".

Ralph Goodale közbiztonsági miniszter a közös sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta: a tett nem veszélyezteti Kanada nemzetbiztonságát, utalva arra, hogy elszigetelt esetről van szó.

A torontói rendőrfőnök hozzátette: továbbra sem ismert a gázolás gyanúsítottjának indítéka. Egyben megerősítette a CBC kanadai hírtelevízió korábbi közlését, miszerint őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, a 25 éves Alek Minassiant. Mint mondta, a torontói külváros, Richmond Hill lakója nem szerepelt a rendőrség nyilvántartásában.

A CBC News a férfiról azt írta, egy diákról van szó, aki Toronto azon városrészében jár egyetemre, ahol a gázolás történt. A férfit mintegy fél órával az eset után letartóztatták.

A rendőrfőnök elmondta azt is: időközben a sérültek egyike belehalt sebeibe, így tízre növekedett a halottak száma az incidensben, amelynek során egy bérelt kisteherautó járókelők közé hajtott a kanadai nagyváros Yonge utcáján. Hozzáfűzte, hogy a sérültek száma tizenöt. Korábbi közlések kilenc halottról és tizenhat sérültről szóltak.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök "tragikus és értelmetlen támadásnak" nevezte közleményében a Torontóban történteket. "Mindannyiunknak biztonságban kellene éreznünk magunkat városainkban és közösségeinkben sétálva" - fűzte hozzá.

Időközben a CBC News hírtelevízió birtokába került egy videofelvétel a gyanúsított őrizetbe vételéről. A videón látható, ahogy az utca közepén álló gyanúsított ismételten előrántott egy fegyvernek látszó tárgyat, amivel a feléje közelítő rendőrök felé mutatott és azt kiáltotta, hogy "öljetek meg". Hírügynökségi beszámolókban nagyra értékelték azt a rendőrtisztet, aki önmérsékletet tanúsítva élve vette őrizetbe Alek Minassiant. Szakértők véleménye szerint a gyanúsított azt akarta, hogy a rendőrök végezzenek vele.

Goodale korábban elmondta: túl korai még, hogy a gázolásról meg lehessen állapítani, terrorcselekmény volt-e. Hozzátette: a kanadai kormány egyelőre nem emelte meg a terrorkészültséget. A tárcavezető szót ejtett arról is, hogy egyelőre nem tudni, az incidensnek van-e köze a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport külügyminisztereinek Torontóban rendezett találkozójához.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!