szerző:
MTI

A dél-koreai Mun Dzse In pénteken találkozik Kim Dzsong Unnal – közölte a dél-koreai államfő hivatala csütörtökre virradóra a találkozó programját.

A két vezető az országaikat elválasztó beton akadályoknál találkozik, majd a dél-koreai díszőrség kíséri őket a tárgyalások helyszíneként szolgáló Panmindzson határfaluba a fogadási ceremóniára. A hivatalos megbeszélések egy órával Kim Dzsong Un megérkezését követően kezdődnek. Úgy tudni, a megbeszélések központi témája a katonai feszültségek leépítése lesz a két Korea között. Mun egyben arról szeretné meggyőzni a kommunista állam vezetőjét, hogy hagyjon fel atomprogramjával.

A program szerint az első tanácskozást követően a két vezető külön ebédel, majd délután egy közös faültetési ceremóniára ismét összejönnek. A dél-koreai elnök kabinetfőnöke szerint a két vezető "békét és virágzást" szimbolizáló fenyőfát ültet a demarkációs vonalon. Ehhez az észak-koreai Pektu és a dél-koreai Halla-hegy földjét használják, majd a fát az észak-koreai Tedong folyó és a dél-koreai Han folyó vizével öntözik meg.

Mun Dzse In és Kim Dzsong Un ezt követően közös sétát tesznek Panmindzsonban, mielőtt ismét a tárgyalóasztalhoz ülnének. A megbeszélések végén aláírnak egy megállapodást és tesznek egy bejelentést is, a programot filmnézéssel egybekötött díszvacsora zárja.

Kim Dzsong Un személyében 65 éve először lép észak-koreai vezető dél-koreai területre. A történelmi találkozóra szöuli értesülések szerint az észak-koreai vezetőt húga, Kim Jo Dzsong, illetve Kim Jong Nam névleges államfő is elkíséri. Kim Jo Dzsong és Kim Jong Nam februárban ellátogattak a dél-koreai Pjongcsangban megrendezett téli olimpiára.

A két ország több mint hat évtizede hivatalosan hadban áll egymással, miután az 1950-53-as koreai háború csak tűzszüneti egyezménnyel zárult, és a felek nem kötöttek békeszerződést.

Az Egyesült Államok élénk figyelemmel követi a Korea-közi eseményt, amely előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un között.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
MTI Világ

Összeomolhatott a hegy, ahol Észak-Korea az atomot teszteli

A legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep, a Mantap-hegy gyomrába vájt alagútrendszer nem biztonságos többé, s nem használható további tesztekhez – derült ki a Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem geológusainak szerdán közzétett tanulmányából.