szerző:
HVG
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Még egyetlen román kormányfő sem kezdte ekkora össztűz alatt a mandátumát, mint tette az 54 éves Viorica Dancila.

Viorica Dancila legkisebb gondja volt az, hogy Klaus Iohannis államfő kormányalakítási megbízatásának rendeletéből lemaradt a második keresztneve, a Vasilica, ezért a szükséges módosítás után másodszorra is el kellett küldeni azt a hivatalos közlöny szerkesztőségébe. Nagyobb fejfájást okozhat számára, hogy pártszimpátiától függetlenül a négy jelentős hírtelevízió napokon át egymásra licitálva kutakodott az őt lejárató életrajzi adatok után.

„Mostantól Teleorman és Teleorwoman irányítja az országot” – ez volt a legcizelláltabb megállapítás, arra utalva, hogy pártját, s vele a kormánykoalíciót diktátorként irányító Dragnea és Dancila az ország legszegényebb megyéjéből, Teleormanból került az ország élére. Az 1963-ban Rosiori de Vede városban született Dancila 1988-ban szerzett olajmérnöki diplomát Bukarestben, és az 1989-es rendszerváltást a helyi gimnázium tanáraként élte meg. Megérezve a baloldalt hatalomba segítő hullámot, 1996-ban beiratkozott a PSD helyi alapszervezetébe. Előbb a párt Videle városi nőszervezetét vezette, majd helyi, később megyei tanácsosként folytatta, és 2005-ben a PSD országos tanácsának tagja lett. Tíz évre rá a szociáldemokraták országos nőszervezetének élére került. Rosszindulatú pletykák szerint gyors karrierjében szerepet játszhatott a Dragneával kialakult „túl közeli” viszonya.

©

Dancila 2009 januárjában a kiskapun, a pártlista következő tagjaként jutott be az Európai Parlamentbe (EP), miután onnan két PSD-képviselő az előző évi választásokat követően inkább hazatért a bukaresti törvényhozásba. 2014-ben aztán már – szintén Dragneának köszönhetően – biztos befutó helyre került az EP-választási listán. A pártvezérhez való hűségét bizonyítandó, a 2009-es román elnökválasztáson Dancila a szülővárosában a jobboldali ellenfél Traian Basescu plakátjait tépegette az utcán, ami aztán nyilvános lökdösődésbe torkollott az utóbbi híveivel.

A kormányfői posztra jelölésekor derült ki, hogy a Dancila javára írt „brüsszeli sikerek” kimerülnek a PSD-csoport vezetőjének, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottság tagjának vagy a nők egyenjogúságáért küzdő bizottság tagjának titulusaiban. A továbblépést a román média gyors és nem túl baráti kutatása szerint – amikor utánanéztek a politikus idegennyelv-ismeretének, amiről hiányzott az információ a hivatalos életrajzában – főleg az akadályozhatta, hogy a népi hímzéses ruhákat, kabátokat kedvelő Dancilának egy pohár víz kérésénél valószínűleg kimerül az angoltudása. Ezért kajánul bejátszottak olyan interjúkat, amelyekben a riporter angol kérdéseire románul válaszolt, de beleakadt a nyelve egy angol szöveg felolvasásába is.

Még talány, hogy Dragnea mivel vette rá miniszterelnök-jelöltjét a nyugodt, langyos brüsszeli lét feladására, hisz kormányfői fizetése alig a tizede lesz EP-képviselői juttatásainak. Segíthet, hogy a Dancila család gazdag. A férje, Cristinel az OMV Petrom olajtársaság egyik regionális igazgatója, a házaspár belterületi ingatlanokat birtokol Brassóban, Dolj megyében, lakást Videlen, Ploiestiben, autók sorakoznak a garázsaikban, a számláikon pedig nem kevés lej, dollár és euró pihen. Dancila fia, Victor két éve esküdött örök hűséget a menyasszonyának, aki Bukarest V. kerületében a polgármesteri hivatal jogtanácsosa, és a lagzin a PSD teljes felső grémiuma ropta.

Az írás eredetileg a HVG 2018/4. számában jelent meg.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!