szerző:
MTI

Észak-Korea a jelek szerint nem akar minden atomfegyverétől megszabadulni.

Phenjan ismét az észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó lemondásával fenyegetőzött, ezúttal arra az esetre, ha az Egyesült Államok továbbra is azt követeli tőle, hogy teljesen mondjon le nukleáris fegyvereiről.

A KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban azt közölte, hogy Phenjan lemondja a június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozót Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között a most zajló amerikai–dél-koreai hadgyakorlat miatt.

Pár órával később egy észak-koreai külügyminiszter-helyettes jelezte: lemondják a találkozót, ha az Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy semmisítsék meg minden atomfegyverüket. Ha az Egyesült Államok megpróbálja "kikényszeríteni az egyoldalú teljes leszerelést, akkor (...) felülvizsgáljuk a csúcstalálkozóra vonatkozó tervet" – mondta Kim Kje Gvan.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
MT Zrt. Világ

Kim Dzsong Un beinthet Trumpnak egy hadgyakorlat miatt

Észak-Korea Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozójának lemondásával fenyegetett a jelenleg zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban.