szerző:
hvg.hu

Az orosz állami televízió ugyan közvetítette, amint Vlagyimir Putyin orosz elnök felavatja egy Kamaz volánjánál ülve a Krím-félszigetet Orozsországgal összekötő új hídat, ám valójában nem ő volt az első.

Mostik, a celebmacska egy nappal a hivatalos ceremónia előtt már átsétált a Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő új hídon, beelőzve ezzel Putyin elnököt - fedte fel a Daily Telegraph..

A Kercsi-szoroson átívelő hídat kedden adták át, Putyin elnök performanszával ünnepelve a presztízsberuházást. Putyin egy Kamaz teherautót vezetett, így avatta fel az orosz szárazföldről a Kercsi-szoroson át a Krím félszigetre vezető 19 kilométeres híd közúti felének azt a részét, amit a személyforgalomnak építettek.

Az esetről videó is készült, amin az Index szúrt ki egy érdekes részletet. A felvételen úgy tűnik, Putyin nem áll a helyzet magaslatán – már ami a teherautó vezetését illeti. A járművel ugyanis többször is erősen jobbra húzódik, így igencsak megközelíti a mellette haladó másik teherautót. A Putyinnal utazók még jól kivehetően mutogatnak is az orosz elnöknek, hogy húzódjon vissza a  másik sávba.

Most pedig ráadásul az is kiderült, hogy nem az orosz elnök volt az, aki elsőként áthaladhatott a sokmilliárdos felépítményen. Az építkezést az elmúlt négy évben végigasszisztálta ugyanis Mostik, a macska, akinek saját Instagram-profilja is van. Követőinek száma pedig meghaladja a 40 ezret.

A csaknem ezermilliárd forintos beruházás 2016-ban kezdődött, két évvel azután, hogy Oroszország megszállta az ukrán félszigetet.

A hídon később majd négysávos autóút és két vasúti vágány is átvezet. Teljesen elkészült állapotában napi 40 ezer gépkocsi és 47 vonat haladhat majd át. Éves utasforgalma a tervek szerint 13 millió fő, teherforgalma pedig 13 millió tonna lesz.

 Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!