szerző:
MTI

A konzervatív Haladó párt tagjai, de nem ők ítélik oda a díjat.

Két norvég parlamenti képviselő Donald Trump amerikai elnöknek ítélné a Nobel-békedíjat azok után, hogy csúcstalálkozót tartott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – számolt be szerdán a norvég média.

Christian Tybring-Gjedde és Per-Willy Amundsen, mindketten a konzervatív Haladó párt tagjai, az NRK állami műsorszolgáltatónak azt mondták, hogy az amerikai vezető jelentős lépést tett a leszerelés előremozdításában és a béke megteremtésében a Koreai-félszigeten.

A norvég honatyák bejelentése az után történt, hogy korábban amerikai képviselők egy csoportja támogatta Trump jelölését a 2019-es díjra. Az idei jelölés határideje már februárban lejárt.

Trump és Kim kedden találkozott Szingapúrban az országaik közötti első csúcstalálkozó keretében. Az eseményen aláírtak egy közös dokumentumot, amelyben szerepel, hogy Phenjan elkötelezi magát a teljes atommentesítés mellett, míg az Egyesült Államok ígéretet tett a biztonság szavatolására.

A Nobel-békedíjat a Storting, a norvég parlament által választott öttagú bizottság ítéli oda.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!