szerző:
hvg.hu

Dollárszázmilliókat költöttek a repülés történetének eddigi legnagyobb talányának megoldására, de senki nem akadt rá a 2014 márciusában nyoma veszett maláj gép roncsaira. Egy másik nagy légiközlekedési rejtély viszont megoldódhatott: jó eséllyel Amelia Earhart pilótanő csontjaira bukkanhattak egy csendes-óceáni szigeten.

Hosszú éveken át keresték a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gépének roncsait. A Boeing-777-esből az évek során csak néhány kisebb darab került elő, de mást nem találtak, a szakemberek így pedig csak találgatnak.

Egyes elméletek szerint a kapitány dehermetizálta a repülőt, majd miután ezzel megölte az utasokat, úgy szállt cikkcakkban a géppel, hogy kikerülje a a térségben lévő országok radarjait. Ezt a hivatalos szervek ugyanakkor cáfolták.

A régi-új malajziai miniszterelnök, Mahathir Mohamad szerint az MH370-es járatot valaki a távolból zuhanthatta le, egy másik elképzelése szerint pedig a Boeing törzsén kialakult repedések okozták a 2014 márciusában eltűnt járat katasztrófáját. Azóta összeesküvés-elméletek is napvilágot láttak: egyesek Putyint, illetve Izraelt vélik felfedezni a háttérben.

Így vagy úgy, de a keresést végérvényesen is leállították, vagyis nagy valószínűséggel soha nem derül ki, mi lehetett a háttérben. A szintén nagy légiközlekedési rejtélyek közé sorolható pilótanő, Amelia Earhart halálával kapcsolatos kérdések viszont megoldódhattak: a Forencis Anthropology című szaklapban megjelent, több tudós által is jóváhagyott tanulmány szerint egy csendes-óceáni szigeten 1940-ben megtaláltak csontok az 1937-es körberepülés során eltűnt amerikai nő maradványai voltak.

További részletek a friss HVG-ben!

©

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!