szerző:
hvg.hu

"Engem elnök úrnak, vagy uramnak szólítasz" – mondta Macron a fiúnak, aki leckét kapott nem csak udvariasságból, de életvezetésből is.

Szerdán, június 18-án Emmanuel Macron francia elnök épp egy második világháborús megemlékezésen vett részt, amikor egy gimnazista megszólította, az elnök pedig kioktatta a fiút. Június 18-a Franciaországban a második világháború alatti ellenállás emléknapja, 1940-ben ugyanis ezen a napon rádiós beszédében Charles de Gaulle tábornok Londonból arra szólította fel a franciákat, hogy ne fogadják el a vereséget, és folytassák a küzdelmet a Harmadik Birodalom ellen.

Macron az emléknap alkalmából Mont-Valérienbe látogatott, ahol egy erődítményben a nácik több mint ezer embert végeztek ki a második világháború idején, ma pedig egy ellenállási emlékmű áll. A megemlékezésen Macron számos civillel is találkozott, köztük diákokkal, és miközben kezet fogott velük, az egyikük azzal szólította meg, hogy "Hé, téged ismerlek, mindek oké, Manu?"

Macron erre kioktató hangnemben váltott, és bár a fiú rögtön visszakozott egy "elnézést, elnök úrral", kifejtette, hogy egy hivatalos eseményen vannak, ahol megfelelően kell viselkedni.

Viccelődhetsz, de ma ez a Marseillaise és a Partizánok dala napja, engem pedig elnök úrnak, vagy uramnak szólítasz

– közölte az elnök, mire a fiú rögtön válaszolt is, hogy "igen, uram", amit Macron egy elégedett "voilá"-val nyugtázott. Majd hozzátette:

És a dolgokat a helyes sorrendben csinálod: ha egy nap forradalmat akarsz csinálni, először tanulj azért, hogy legyen egy diplomád, és el tudd tartani magad!

– mondta Macron, aki végül azzal zárta a beszélgetést, hogy a fiú menjen és adja át a leckét a többieknek is. Íme a videó a jelenetről:

A videót maga Macron is kiposztolta a Twitter-oldalára, ahol azonban a beszélgetés további része is látszódik: a kioktatás után a fiú egy társa feltett egy kérdést is az elnöknek az oktatási reformról, aki további beszélgetésbe bonyolódott velük, megkérdezte, hányadik osztályban vannak, és mikor kiderült, hogy harmadikban, az elnök megjegyezte, hogy akkor azért még van munkájuk, ugyanis a jövő héten vizsgázniuk kell. Franciaországban a "harmadik osztálynak" nevezett évfolyamon (körülbelül a magyar nyolcadik) kell ugyanis levizsgáznia a 14 éves korosztálynak, az egyfajta alapműveltségi vizsga pontjai pedig két részből adódnak össze, egyrészt a tanuló jegyeiből, másrészt a vizsgán szerzett jegyekből.

Macron megjegyzésére a fiú visszaszólt, hogy neki igazából már megvan a vizsgája, ugyanis az évközi jegyekből is össze lehet gyűjteni elég pontot a sikeres vizsgához, de Macron közölte, hogy azért még le kell tenni a vizsgát is "a lehető legmagasabb szinten", minél több pontot gyűjt ugyanis valaki, annál jobb minősítést kap.

"Minek a minősítés, ha már úgyis megvan a vizsga?" – kérdezett vissza a fiú, mire az elnök egy hosszasabb fejtegetésbe bonyolódott arról, hogy azért meg kell mutatni, hogy mire képes, és el kell érni a legmagasabb szintet, amit tud. Macron a második világháborús hősökkel példálózott, mondván hogy ők sem elégedtek meg azzal, ami volt, és hogy nem szabad ilyen kérdéseket feltenni, hanem meg kell határozni, hogy milyen ideálokat követ az ember. Íme a Macron-féle videó:

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!