szerző:
MTI

Egy parlamenti vitában hozták szóba a névtelen halottak ügyét Ukrajában. Valószínűleg a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktus halottairól van szó, bár ezt nem részletezték. A kelet-ukrajnai konfliktus miatt több mint ezerötszázan tűntek el, van, akit több mint négy éve nem találnak már a rokonai.

Körülbelül ezer azonosítatlan holttest van jelenleg Ukrajnában halottasházakban vagy már eltemetve – mondta csütörtökön az ukrán parlament plenáris ülésén Hrihorij Nemirja, a törvényhozás emberi jogi bizottságának elnöke annak a törvénynek a vitájában, amely az eltűnt személyek jogi helyzetét hivatott rendezni.

A bizottsági elnök részletekbe nem bocsátkozott, de a szövegkörnyezet alapján nyilvánvalóan a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktus halálos áldozatairól beszélt.

A jogszabály egyik társszerzője, Irina Herascsenko parlamenti alelnök hozzátette, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának adatai szerint Ukrajnában az eltűnt személyek száma a Donyec-medencei konfliktus mindkét oldalán együttesen meghaladja a másfél ezret.

"A minszki összekötő csoporton belül több mint 300 ukrán állampolgárt keresünk, polgári személyeket és katonákat is beleértve, akik eltűnt személynek minősülnek, és akiknek hozzátartozói az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) fordultak. Többüket már négy éve keresik a rokonaik" – mondta.

A törvényjavaslatot a 450 fős parlament 238 szavazattal elfogadta. Az új jogszabály a hivatalos közlönyben történő megjelenése utáni napon lép életbe.

A törvény meghatározása szerint attól a pillanattól, hogy bejelentették valaki eltűnését, az illető eltűntnek minősül mindaddig, amíg a kutatást utána be nem befejezik. Az igazságügyi minisztérium alá rendelt állami cégnek nyilvántartást kell vezetnie az eltűnt személyekről.

A törvény értelmében a hozzátartozóknak joguk van bekapcsolódni az eltűnt személy felkutatásába a rendőri szervekkel együttműködve, nem sértve a jogszabályi kereteket. Ugyanilyen formában civil szervezetek is önkéntesen bekapcsolódhatnak a kutatásba. Az eltűnt személy után kutató polgári személyeknek jogukban áll hozzáférni az állami szervek olyan információihoz, amelyek segítik a kutatást.

A jogszabály újabb ponttal egészíti ki a büntető törvénykönyvet, amely szerint 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki arra az állami tisztségviselőre – beleértve külföldi állam képviselőjét is –, aki megtagadja annak elismerését, hogy az eltűnt személyt elrabolták, őrizetbe vették, letartóztatták, vagy bármely más módon tartják akarata ellenére fogva, illetve információkat titkol el az eltűnt személy sorsáról.

Öt-hét évig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt, aki utasítást ad emberrablásra, vagy tudomást szerezve arról, hogy az alá rendelt személyek a fenti bűncselekményt elkövették, és nem tesz feljelentést az illetékes szerveknek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!