Világ

Líbia vállalja a felelősséget a lockerbie-i merényletért

Líbia hivatalosan közölte, hogy elismeri polgári jogi felelősségét a csaknem 15 éve elkövetett lockerbie-i merényletért. A döntés megnyithatja az utat a Líbia elleni, időközben felfüggesztett ENSZ-szankciók végleges feloldása és az áldozatok - köztük négy magyar utas - hozzátartozóinak kártérítése előtt; az amerikai álláspont szerint azonban Líbiának hivatalosan el kell ismernie büntetőjogi felelősségét is.

Világ

Gyingyics-gyilkosság: 45 személy ellen tettek bűnvádi feljelentést

A szerb belügyminisztérium bűnvádi feljelentést tett 45 személy ellen a Zoran Gyingyics szerb miniszterelnök meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás eredményeként. A kormányfőt március 12-én lőtték le a belgrádi kormánypalota tövében; a merénylet megszervezésével vádolt zimonyi klán tagjain kívül politikusok és magas rangú katonatiszteket is gyanúsítottak.

Világ

Irak: tüntetők közé lőttek az amerikai katonák

Amerikai katonák legalább 13 iraki tüntetőt agyonlőttek hétfő éjszaka a Bagdadtól 50 kilométerre fekvő Fallúdzsában. Egy helybéli szunnita pap szerint a demonstrálók fegyvertelenek voltak. Közben hétfőn feladta magát Amir Mohamed Rasid volt iraki olajipari miniszter, aki a legkeresettebb iraki vezetők - amerikaiak által összeállított - listáján a 47. helyen szerepelt.

Világ

A szíriai vezetés kész tárgyalni Izraellel

Tom Lantos demokrata párti amerikai képviselő szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök kész tárgyalásokat kezdeményezni Ariel Saron izraeli kormányfővel. Közben egy vezető izraeli diplomata a szíriai rendszerváltást szorgalmazta. A palesztin parlament ma szavaz az új kormány beiktatásáról.

Világ

SARS: zendülés akadályozta meg egy iskola karantén alá helyezését

Zendülés robbant ki Kína északi részén azt követően, hogy egy település lakosai megtudták: a hatóságok atípusos tüdőgyulladás-gyanús (SARS) embereket kívánnak elhelyezni a helyi iskolában. A közel kétezer feldühödött ember felgyújtotta az épületet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Vietnamban, Szingapúrban, Hongkongban és Kanadában tetőzött a járvány, Kínában azonban még gyorsuló üzemben terjed a betegség.

Világ

Irak: feladta magát az egykori olajipari miniszter

Feladta magát Amir Mohamed Rasid volt iraki olajipari miniszter. Rasid a legkeresettebb iraki vezetők - amerikaiak által összeállított - listáján a 47. helyen szerepelt. Közben a Pentagon nyilvánosságra hozott egy összesítést az iraki háború amerikai veszteségeiről: eszerint 137 amerikai katona vesztette életét a hadműveletekben.

Világ

Észak-Korea üzletet akar atomfegyvereiért cserébe

Észak-Korea nukleáris és rakétafejlesztési programjának megoldására vonatkozó javaslattervezettel állt elő, cserében azonban jelentős engedményeket kért az Egyesült Államoktól - közölte hétfőn Colin Powell amerikai külügyminiszter. Az ázsiai ország a múlt héten ismerte el, hogy szemben a korábbiakban hangoztatottakkal, igenis rendelkezik atomfegyverekkel, ám Dél-Koreával a kérdésben nem hajlandóak egyeztetni.

Világ

Izrael: a Fatah is támogatja a kijelölt palesztin kormányfőt

A legnagyobb palesztin szervezet, a Jasszer Arafat elnök vezette Fatah mozgalom vezetése hétfőn úgy döntött, hogy támogatja a kijelölt miniszterelnök, Mahmúd Abbász kormánylistáját. A 85 tagú palesztin parlamentben a Fatahnak és támogatóinak 62 mandátumuk van, s az új kabinet jóváhagyásához - amelyről kedden szavaznak - 43 voks kell.

Világ

SARS: Vietnamban megfékezték a járványt

Vietnam az első ország, amely megfékezte az atípusos tüdőgyulladás terjedését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján: az ázsiai országban húsz napja nem észleltek újabb megbetegedést.

Világ

Halálos áldozatokkal járó robbanássorozat Bagdadban

A Reuters hírügynökség információi szerint legkevesebb negyven civil ember vesztette életét annak a robbanássorozatnak a következtében, amely szombat reggel történt egy fegyverraktárban, Bagdad déli részén. A sebesültek számáról a hírügynökség egyelőre nem közölt adatokat. Amerikai katonák először a fegyverkészletek szándékos, ellenőrzött felrobbantásáról adtak hírt, később azonban azt állították: ismeretlenek támadást hajtottak végre a raktár ellen.

Világ

Űrsikló helyett orosz Szojuz indult a Nemzetközi Űrállomásra

Orosz-amerikai űrpárossal a fedélzetén startolt szombat reggel a Szojuz TM-2 jelzésű űrhajó a kazahsztáni űrrepülőtérről. Ezzel új, kényszerűen módosított fejezet kezdődött a Nemzetközi Űrállomás (ISS) történetében: ezúttal nem amerikai űrsiklóval a floridai Cape Carnaveralról, hanem egy orosz Szojuzzal a kazahsztáni Bajkonurról indult a váltó legénység, hogy hónapokra átvegye a szolgálatot.

Világ

Lemondott az amerikai szárazföldi erők felelőse

Lemondott posztjáról Thomas White, az Egyesült Államok szárazföldi erőinek felelőse. Sajtóértesülések szerint a döntés hátterében a White és felettese, Donald Rumsfeld védelmi miniszter közötti nézeteltérés áll.

Világ

Németország: kiszabadították az eltérített busz túszait

A német rendőrség megrohamozta azt a brémai városi buszt, amelyet pénteken reggel kerített hatalmába egy fegyveres, és kiszabadította a maradék hat túszt. A csaknem hétórás túszdráma lövöldözés és személyi sérülés nélkül ért véget Hannover és Hildesheim között, az autópályán.

Világ

Dél-Afrika: börtönbüntetésre ítélték Winnie Mandelát

Csalásért és lopásért négy év letöltendő és egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy pretoriai bíróság pénteken Winnie Madikizela-Mandelát, az apartheidellenes mozgalom vezetője, Nelson Mandela volt feleségét. A bírói testület lehetőséget adott a fellebbezésre, s addig Winnie Mandelát óvadék ellenében szabadon bocsátotta.

Világ

Elfogták a volt iraki kémfőnököt is

Az amerikai erők őrizetbe vették Faruk Hidzsazit, az iraki hírszerző ügynökség, a Muhabarat külföldi műveleteiért felelős egykori igazgatóját - értesült a Reuters hírügynökség amerikai kormányzati forrásból.

Világ

Szükség van-e a magyar békefenntartókra?

Jelenleg 24 békeműveletben 739 magyar katona vesz részt a világ különböző pontjain. Az Egyesült Államok kérése, hogy Magyarország májustól fél évre háromszáz békefenntartó katonát küldjön Észak-Irakba, megosztotta a magyar politikai erőket. Az ellenzők legfőbb érve, hogy a kérés nem a NATO-tól vagy egy nemzetközi szervezettől, hanem az amerikai kormánytól érkezett; a támogatók szerint Magyarország számára presztízskérdés, hogy részt vegyen az iraki rendezésben. Önnek mi a véleménye?


A címlapról ajánljuk