Meglennénk, ha minden külföldi élelmiszer eltűnne a polcokról?

Délután háromkor be kellene zárni azokat az élelmiszerüzleteket, amelyek "az importárukat favorizálják a napi bevétel-maximalizálásuk érdekében" – vetette fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a napokban. A kormány idáig nem merészkedett az áruházláncokkal kapcsolatban, de az Agrárminisztérium több vezetője beszélt arról: a mostani időszakban különösen fontos lenne, hogy a polcokra magyar termékek kerüljenek.

„Vedd a hazait! Védd a hazait!” Az itthon előállított termékek vásárlására, a hazai szolgáltatások igénybevételére ösztönöz új kampányával a Magyar Termék Nonprofit Kft.: a mozgalomhoz bárki csatlakozhat, ezzel segítve a járvány okozta gazdasági nehézségek mielőbbi leküzdését, a munkahelyek megőrzését. A Magyar Termék védjegyeket több mint 160 cég csaknem 4000 áruja és szolgáltatása használja, de most nemcsak az ő csatlakozásukra számítanak.  A csatlakozás egyik módja, ha a támogató magánszemélyek, szervezetek és cégek a Facebook-oldaluk profilképén beállítják a #veddahazait képkeretet, vagy megosztják a kezdeményezésről szóló posztot.

A magyar termékek helyzetbe hozása nem új ötlet, a kormány sem először húzza ezt elő. Nem véletlenül: az elmúlt évtizedekben az élelmiszeripar is globálissá vált, ami a fogyasztókat is arra szoktatta, hogy az év bármely szakában a Föld bármelyik pontjáról származó élelmiszert kedvünkre leemelhetnek a polcról. Ennek ahogyan az előnyei, úgy a hátrányai is megvannak: nem minden ország és terület rendelkezik olyan földrajzi adottságokkal és éghajlattal, ami a virágzó és termékeny mezőgazdasághoz szükséges. Ez azonban függéshez is vezetett, amire a koronavírus-járvány most különösen rávilágít, és felélénkült a vita a globális láncok rövidítéséről. Az országok jelentős százaléka importálja az élelmiszert, Abu-Dzabi például 80 százalékban a külföldről behozott élelmiszertől függ. Magyarország ehhez képest szerencsés helyzetben van: a hazai boltokban kapható élelmiszerek körülbelül 80 százaléka itthonról származik.

A finn Aalto egyetem kutatói szintén a napokban publikáltak egy nemzetközi kutatást. A tudósok arra az eredményre jutottak, hogy

a Föld lakosságának kevesebb mint a harmada jut csak olyan élelmiszerhez, ami a közeléből származik.

Ehhez az egész világra levetítve modellezték azt, hogy mekkora a távolság a termelés és a fogyasztás helyszíne között a gabonafélék, a rizs, a kukorica, a köles és a hüvelyesek termesztésénél. Míg Európában és Észak-Amerikában többnyire 500 kilométeren belül hozzájuthatunk gabonafélékhez, addig ez az átlag a világ egészére levetítve már 3800 kilométer. Ez pedig nagy gondot jelenthet egy olyan – a globális rendszert megrengető esemény során – mint a jelenlegi koronavírus-járvány.

Az látszik azonban, hogy pusztán a helyi termelés a mostani módszerekkel és a fogyasztási szokásainkkal jelenleg közel sem elégítené ki azt, amennyi élelmiszerre szükségünk van. A minél közelebbi termelés az élelmiszerveszteséget és az üvegházhatásúgáz-kibocsátást is csökkentené, de új problémákkal is szembesülnünk kellene: ilyen a vízszennyezés és a vízhiány a sűrűn lakott területek esetében, és annak a következménye, ha éppen gyengébb a termés az egyik évben.

Csak a baj van a globalizációval?

Az a globalizált lánc azonban nem csak a fogyasztói kereslet miatt alakult ki. Az emberiség egyre nagyobb aránya él városban, így a beszerzés más forrásait kellett keresni – ez azonban nem csak a magyar gazdák, kisvállalkozók számára rossz. Minél hosszabb az ellátási lánc, annál több szereplő lép be, ebből következik, hogy a mostani rendszer sok termelőnek sem biztosítja a méltányos megélhetést. A fejlődő országokban pedig az importtól való függés is kritikus, most különösen: ahogy arra a koronavírus-járvány miatt is figyelmeztetett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO): az exportkorlátozások és a fennakadó segélyszállítmányok élelmezési válsághoz vezethetnek.

A hosszú láncnak azonban az előnyei is megvannak: „A mostani válság megmutatta, hogy a tömegtermelés nélkül egyszerűen nem lennénk meg. Ennek a rendszernek köszönhető az is, hogy egy 2-3 hónapos leállás sem okoz gondot az élelmiszerellátásban. Ráadásul a járvány arra is rámutatott, amit eddig az élelmiszer-előállítók nem nagyon tudtak megértetni az emberekkel: hogy az élelmiszerek csomagolásának milyen hatalmas szerepe van az élelmiszerhigiéniában, az eltarthatóságban és az élelmiszerhulladékok csökkentésében” – emeli ki Szöllősi Réka élelmiszeripari kommunikációs szakértő.

„A rövidebb ellátási láncban a termékek általában drágábbak és ne felejtsük el, hogy ezért sokan itthon nem is engedhetik meg maguknak azt, hogy például termelői piacon vásároljanak. A járvány okozta válság nyomán várhatóan növekvő munkanélküliség rosszabb jövedelmi viszonyokat is hoz, valószínű, hogy a korábbinál is árérzékenyebbek lesznek az emberek. Az élelmiszeripar pedig elsősorban a társadalmi változásokat követi” – teszi hozzá.

Szöllősi Réka hozzáteszi: a legnagyobb nemzetközi szervezet, a FAO is azt az álláspontot képviseli, nem biztos, hogy rövidíteni kell a láncokat, hanem összehangoltabbá kell tenni azokat a helyi termeléssel és az önellátás céljával. „Az élelmiszertermelés egy nagy mátrix, amelyben számtalan szempont van: ilyen a társadalmi aspektus, a verseny, az ár, az élelmiszerbiztonság és a fenntarthatóság is. Ha abban gondolkodunk, milyen változások szükségesek a járvány után, tudomásul kell vennünk, hogy az élelmiszer-ellátásban a helyzet nem egyszerűsödik, hanem tovább bonyolódik. Új követelmény lesz például a reziliencia is, ami leginkább regenerációs vagy ellenállóképességet jelent. Körülbelül azt, hogy a globális és az egyes országok élelmiszerellátási rendszere és maguk a vállalatok is legyenek a járványhoz hasonló sokkokkal szemben ellenállóbbak. A járvány ugyanis mind a keresletet, mind a kínálatot megrengette, és ez nagy kihívások elé állítja az agrárgazdaságot” – teszi hozzá. Arról viszont egyelőre csak találgatni tudunk, hogy a világjárvány lecsengése után mikor, milyen változások jönnek.  

Farmról az asztalra

A változás mindenesetre elkezdődött. Van olyan termelői piac itthon is, ahol megoldották az érintkezésmentességet. A helyi termelők többsége azonban nehéz helyzetbe került most: egyre több piac zárja be kapuit, más értékesítési felület hiányában pedig a termelők nehezen találnak vevőt. Épp ezért az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) április közepén elindította a helyi termelő keresőt, hogy összekössék a vásárlókat, a lakosságot és szolgáltatókat (így a kereskedőket, vendéglátókat és a közétkeztetőket) a környékükön élő helyi termelőkkel. Az indulás óta eltelt egy hét alatt már több mint 200 helyi termelő regisztrált a felületre.

Az elmúlt néhány évben egyre népszerűbbé vált a közösségi gazdálkodás is: a mozgalom keretén belül a termelő gazda egész évben ellátja a közösség tagjait a terméssel, legyen ez tojás, hús, gyümölcs és zöldség. A vásárlókkal előre megállapodnak egy összegben. „Világszerte egyre több ilyen gazdaság jelenik meg. Egyre több városi fiatal nyit a bioélelmiszerek felé, sokszor akkor, amikor gyerekük születik. Egyre fontosabb az embereknek, hogy tudják, pontosan mit is esznek és hogy az honnan származik. Ennek a koronavírus-járvány most egy újabb nagy löketet adott, itthon is” – mondja Perényi Zsófia, környezetgazdálkodási agrármérnök, a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) a közösségi mezőgazdálkodásért felelős munkatársa.  

Magyarországon is egyre elterjedtebb a közösségi gazdálkodás: Budapest mellett számos vidéki kis- és nagyvárosban működik már a rendszer. Itthon úgy 20 gazdaság, átlagosan 60 családdal működik együtt, van olyan nagyobb is, amely 160 környékbeli családot lát el heti rendszerességgel friss élelmiszerekkel. „Sok gazda fiatal és mondjuk agrármérnökként végeztek, viszont nem akarnak a hagyományos, intenzív mezőgazdaság irányába elindulni, hanem fenntarthatóbban szeretnének gazdálkodni” – meséli a TVE munkatársa. Bár mást és mást kínálnak a közösségi gazdaságok, egy 4 fős család akár már heti 6000 forintért hozzájuthat bio minőségű élelmiszerekhez: ez nyilván drágább, mintha egy kiskereskedelmi láncnál ejtenék meg a bevásárlást, de olcsóbb, mintha biopiacra mennének. A gazdáknak pedig a rendszer biztosítja a megélhetést, nem függnek az exporttól, vagy a hazai éttermektől.

Tápérték, élelmiszerbiztonság, szuperélelmiszerek

Megtehetjük, hogy egész évben banánt eszünk, de ez nem biztos, hogy minden szempontból jó. A távolról érkező élelmiszereknek nemcsak a szállítás során jelentős az ökológiai lábnyoma, de sokszor különböző szerekkel is kezelik a különböző gyümölcsöket és zöldségeket, hogy kívánatosak és érettek legyenek, mire a megveszik őket a világ másik pontján. Sok déligyümölcs, amely például Dél-Amerikából, Kínából, Dél-Európából vagy a Közel-Keletről érkezik, egyszerűen megromlana a többnapos szállítás és a raktározás alatt, így a szüret után felületkezelik őket és mesterségesen érlelik be a fogyasztás helyén. Ilyen a banán is, korábban jártunk egy magyarországi banánérlelőben, ahol bemutattuk, mi is történik a gyümölccsel, amíg a trópusokról eljut a boltokig.

A banán, amit eszünk: majomkaja vagy szupergyümölcs?

Nem eszi meg a foltos banánt? Rosszul teszi. Tudja, mik azok az apró barna pöttyök a sárga héjon? Nem, nem a túlérettség, uram bocsá' a romlás jelei, hanem a cukorfoltok. Ez azt jelenti, hogy a banán megérett, ilyenkor van a legjobb formában. És azt tudta, hogy a banán 5-10 perc alatt is meg tud fázni?

De a szervezetünknek is akkor teszünk jót, ha helyi alapanyagokat fogyasztunk: „Minél többet utazik az élelmiszer, annál nagyobb az esélye, hogy jelentősen veszít a tápanyagtartalmából. Továbbá a hosszabb utaztatáshoz komolyabb minőségmegőrzési eljárások szükségesek. Ilyen például a tartósítószerek használata. Ha a helyi élelmiszereket részesítjük előnyben, mérsékelhetjük a szállításból eredő tápanyagvesztést és a tartósításra használt szerek előfordulását.

És az sem mellékes, hogy a rövid ellátási láncból származó terményeknél egyszerűbb elérni: az alapanyagok a tökéletes érettség fokán jussanak el az asztalunkra. A zamatuk és a beltartalmi értékeik is ekkor a legkedvezőbbek” – hangsúlyozza Papp Andrea gasztrobiológus, táplálkozástudományi szakember, a Napi Táptudás alapítója. A szakértő azt is kiemeli, hogy minden országnak egyedi az élelmiszerbiztonsági rendszere, más előírások vonatkoznak arra, hogy például milyen növényvédő- vagy állatgyógyászati szereket lehet alkalmazni, vagy hogy milyen határértékek vannak az egyes szermaradványokra. „Minél összetettebb a rendszer, annál bonyolultabb az esetleges problémákat kiszűrni. A helyi ellátási láncok ilyen szempontból sokkal egyszerűbben nyomon követhetőek” – teszi hozzá.

A gasztro-érdeklődők körében nem újdonság a szuperélelmiszer kifejezés: azokat az élelmiszereket nevezzük így, amelyek az átlagosnál jóval nagyobb mennyiségben tartalmazzák az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat, ásványi anyagokat és vitaminokat. Szuperételnek pedig gyakran egzotikus élelmiszereket titulálnak. A gasztrobiológus árnyalja azonban a képet s bár szerinte színesíthetjük az étrendünket egzotikus terményekkel, az egészségesség jegyében viszont felesleges előnyben részesíteni őket a hazai alapanyagokkal szemben.

„Én azt vallom, hogy minden alapélelmiszer szuper valahol. A rendkívül egészségesnek gondolt egzotikus alapanyagoknak általában van megfelelője, ha a beltartalmi értéket nézzük. Tipikus példa a chia mag: ezt az omega-3 zsírsav- és rosttartalma miatt kedvelik. A sokkal olcsóbb lenmag is hozza ezt a rostmennyiséget, az omega-3 zsírsav tartalma pedig magasabb is. Az avokádót is páratlanul egészségesnek gondolják, leginkább a magas egyszeresen telített zsírsav-tartalma, illetve a lutein tartalma miatt: ez egy olyan vegyület, amelynek elsősorban az idegrendszer működésében és a látásban van szerepe. A hazai diófélék és olajos magvak kitűnő egyszeresen telített zsírsav források, rengeteg lutein található olyan egyszerű zöldségekben, mint a zöldborsó vagy a csemegekukorica. Hamis avokádókrémet lehet készíteni például beáztatott napraforgómagból és főtt borsóból. Ebben ráadásul több, avokádóval kapcsolatban elhíresült vitamin és ásványi anyag is nagyobb mennyiségben van benne, mint egy sima avokádókrémben” – hívja fel a figyelmet arra, hogy nem célszerű bedőlni a különböző, éppen divatosnak titulált egzotikus élelmiszereknek körüli hájpnak.