Trianon. Kimondva – Móricz Zsigmond novelláját felolvassa: Csuja Imre

HVG360

1 perc

2020.06.17. 17:00

2020.06.17. 17:00

Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 10. rész. Az epizódban Füst Milán versét Takács Nóra Diána mondja el.

A területvesztés sokkja után az előtérbe a megnehezült magyar-magyar kapcsolatok kerültek; az a képtelenség, hogy útlevél kelljen Kassára, Kolozsvárra, Bánságba, ahonnan azért mégiscsak szállingóztak a hírek. Az őszirózsás forradalomban, s még a Tanácsköztársaság kezdetén is magát kissé megperzselő írót a revízió élharcosa, Rákosi Jenő fogadtatta vissza. 1922 májusában egy nagykanizsai közös felolvasóesten hangzott el először Móricz Zsigmond „szívbemarkoló” novellája a találékony, ám „hazasíró árva magyarokról”. Ugyanezt az életérzést egy évre rá a Nyugat folyóirat hasábjain költőként ritkán jelentkező Füst Milán sűrítette 12 soros Magyar könyörgéssé.

Trianon. Kimondva

1920. június 4-én Csonka-Magyarország ritkán tapasztalt nemzeti egységben gyászolta Nagy-Magyarországot. A száz esztendővel ezelőtti megrázkódtatás sokak kezébe adott tollat. A nemzet szóvivőiként kiáltották a világba (persze inkább csak a hazába) a „bevégeztetett”-ség fájdalmát, s a „Nem! Nem! Soha!” elszántságát, máskor pedig a józan, előremutató számvetésüket.
A megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján. „Szerzőink” egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavai tizenhárom részes sorozatunkban az Örkény Színház társulatának tagjai által elevenednek meg.