Sardar Tagirovsky: "A mindenkori hatalom gépezetére reflektálok"

6 perc

2020.09.07. 17:00

Moliere korát idézi meg ironikusan, neobarokk high tech digital környezetben a merész kísérletezéseiről ismert rendező. A Függöny a Szentendrei Teátrum augusztusi ősbemutatója után szeptember 20-án a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is látható lesz.

HVG: A dokumentációkon, fiktív történeten és improvizáción alapuló játék, a Függöny a színház szerepére reflektál a pusztuló világban. Milyen párhuzamokat látott Moliere XVII. századi társulatával?

Sardar Tagirovsky: Moliere kora nagyon hasonlít a miénkhez. Az akkori világ arra épült fel, hogy az emberek mindig a kívánatos oldalukat mutassák, miközben a parókájuk, a ruhájuk alatt minden rohadt. Régen önarcképet festettek magukról, ma szelfiznek. Egyre fejlettebb technikai viszonyok között túléltünk háborúkat, pár világjárványt, de az emberek közötti játszmák ugyanúgy működnek, mint annak idején az intrikák a királyi udvarban. A mi előadásunk Moliere csúfos halála után kezdődik: nem volt pap, aki feladta volna neki az utolsó kenetet, nem temethették megszentelt földbe. Egész életében harcban állt az egyházzal, az arisztokráciával. Szeretném Moliere szellemiségét követni abban, hogy nem direkten a Színművészetire, a színházak helyzetére, hanem a mindenkori hatalom gépezetére reflektálok, ahogy annak idején ő a királyi udvarra. Ugyanakkor a halálával a társulata vezető nélkül maradt – mi lesz a sorsa, szétesik vagy működhet tovább, olyan veszi át, akit a színészek szívesen látnak, vagy akit kihelyez az udvar? Ezek a lényegi kérdések.

HVG: Mit gondol a Színművészeti Vidnyánszky általi elfoglalásáról?

S. T.: Bagossy László meghívására tavaly tartottam a Színművészetin egy kurzust, majd a bábszínházas Meczner János és Ellinger Edina elhívott rendezni az osztályukba. Nem tapasztaltam ideológiai képzést, kizárólag szakmai oktatás folyik az egyetemen. A kommunikáció, a párbeszéd hiányát tartom a legsúlyosabb hibának a politikusok részéről. A hallgatók lába alól kicsúszik a talaj, senki sem gondol bele a helyzetükbe. Mindkét oldal részéről meccsezés folyik, és ennek a hallgatók az áldozatai, akik messzire elkerülnék a régi generációk harcait. A mostani helyzet nagyrészt annak a következménye, hogy az elmúlt harminc-negyven évben a színházi pozíciókban lévő emberek jelentős része egymással veszekszik azon a bizonyos tortán.