Idén kilencedszer rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, május 27. és június 2. között. A filmek vetítési időpontjait itt találják.
Ballagási cipő
A rövidfilmeket valami olyasmire találták ki, mint amit Schwechtje Mihály, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) rendezője csinál a Ballagási cipő mindössze hat rövid perce alatt: úgy mond el egy mérhetetlenül hatásos, szívbemarkoló és tökéletesen, az elsőtől az utolsó rezdüléséig pontosan érthető és átélhető történetet, hogy a vásznon szinte nem is látunk semmit, mindössze egy-két hétköznapi apróság történik. De ez elég ahhoz, hogy a szemünk előtt változzon meg egyszer és mindenkorra egy apa és lánya kapcsolata. Igazi bravúr.
Ha csak egy ilyen kisfilmet mutatnának be minden évben, már akkor lenne értelme a Friss Húsnak.
Schwechtje ráadásul képileg is mesterien ráerősít arra, hogy a néző úgy érezze, épp csak a legjobbkor kapott el valami fontosat, merőben véletlenül: nem a szokásos módon veszi fel az elegáns visszafogottsággal játszó színészeit – Kardos Róbertet, valamint a Rengeteg – Mindenhol látlak című Fliegauf Benedek-film főszerepéért nemrég Ezüst Medvét nyert Kizlinger Lillát –, hanem úgy, hogy ők a legtöbbször kilógnak a képből, a legfontosabb jelenetet pedig borzasztó messziről nézzük végig. Így tényleg az az ember benyomása, hogy tulajdonképpen nem is történt semmi – mégis minden megváltozott. (KB)
Zuniverzum – Jelenetek egy szerelemből
Nem könnyű lemenedzselni egy szeretői viszonyt normál körülmények között sem, ám a karatén miatt még ez is tovább bonyolódik. Máté és Aliz (Simon Kornél és Gryllus Dorka) meghitt találkáinak nehéz helyszínt találni, a régóta tervezett utazásuk is elmarad, hiszen se utazni nem lehet, se szállodába menni. Az egész „zuniverzum” összeesküdött a pár ellen, akiknek ráadásul még az autóban, erdőben együtt töltött időben azt a kérdést is fel kell tenniük önmaguknak és egymásnak, hogy megéri-e az amúgy kereknek tűnő életükben (család, gyerekek, jó munkahely) fenntartani ezt a viszonyt.

Tipikus karanténkisfilmről van szó, amit a két főszereplő a barátaikkal (Oláh Kata, Csukás Sándor, Baráthy György), minimálköltségvetésből készített a lezárások idején. Semmi díszlet, semmi jelmez, semmi bonyolult jelenet – egy szokásos történet nem szokásos körülmények között, ami azonban lassan mindenkinek mégiscsak ismerős lett a világon mindenütt. Az egyébként az HBO-n már bemutatott Zuniverzum a két (az életben is és filmekben is) összeszokott főszereplő játékára épít, és ez is viszi el a filmet. Akik szerették, mondjuk az Ízig-vérig című gasztro-sorozatban őket, most sem fognak csalódni. (BI)
Amikor a Hold a Kos jegyében jár
A Freeszfe Egyesület gyártásában készült el Ladányi Jancsó Jákob mesterszakos hallgató filmje, amely korhű lenyomata az elmúlt másfél évnek párkapcsolati vígjátékba ágyazva. Igazi karanténprodukció, melyet kizárólag videokonferencia-hívásokon keresztül, általában osztott képernyőn rögzítettek, és benne van minden, amely jellemezte a világjárványban eltöltött, nyomasztóan ugyanolyan napjainkat. Agyonfertőtlenített tárgyak, kötelező maszkviselés, online tartott kurzusok, nehézkes kommunikáció, akadozó hang, elmagányosodás.

Mindeközben egy kifejezetten a karanténhelyzet által generált, sajátos párkapcsolati szituációt is felvázol az Amikor a Hold a Kos jegyében jár: egy pár kénytelen a lockdownt egymástól távol, külön-külön átvészelni, csak az online térben tudnak találkozni. Azonban a kijárási korlátozások valószínűleg csak katalizálják azt, ami ebben a kapcsolatban amúgy is kódolva van, mert míg a pár egyik fele szenved a másik hiányától, a másik fél egészen komfortosan érzi magát az új helyzetben. A fiú, bár retteg attól, hogy elkapja a fertőzést, és kényszeresen fertőtlenít – holott egyébként ki sem mozdul a szobájából –, az egyedüllét láthatóan teljes mértékben kielégíti. Van ideje a saját lelki, spirituális, na meg a szexuális fejlődésére, felszabadulására.
Bónusz, hogy a filmben jutott egy aprócska mellékszerep a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre főszereplőjének, Stork Natasának is. (CsH)
Pannónia dicsérete
Ha egy film azzal kezdődik, hogy egy elég tájékozatlan cukrász épp próbál megfelelően feldíszíteni egy Nagy-Magyarország alakú tortát, de leszidják, mert túl kicsi Balatont tett a cukormázra, akkor már lehet sejteni, hogy mi következik: nyilván egy politikai szatíra az üresen nemzethyeskedő konzervatívokról. És Nagy Borbála filmje persze ezt is megadja a nézőnek (igen, eljön az a rész is, amikor abból van a baj, hogy hogyan szeletelik fel Nagy-Magyarországot): az alaptéma az, hogy egy átlagos iskolába délután ellátogat a Miniszterelnök úr a nemzeti ünnep alkalmából, úgyhogy mindennek rendben kéne lennie, a nem működő számítógépeket inkább pakolják el, és ugye a pimasz diák nem lesz ott pont azon az etikaórán, amit meglátogat a Miniszterelnök úr.

A Pannónia dicséretét ugyanakkor mégsem lehet annyival lerendezni, hogy egy összekacsintós példamese arról, hogyan tesz úgy mindig a csinovnyik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, pedig soha nincs, és hogyan áll meg ilyen csinovnyikok vállán egy ország: ez a réteg is működik, de ez tényleg csak egy réteg. A film ereje másban rejlik. Részben, hogy milyen remekül van megírva: minden csak elejtett szavakból derül ki, Nagy Borbála és forgatókönyvíró-társa, Bánházi Judit Anna csak ritkán engednek a direkt poénok csábításának, így aztán a film úgy fest le egy nagyon is ismerős iskolát az összes félkegyelművel és pórul járó kisemberrel (már csak Faragó Zsuzsa konyhásnénije miatt is érdemes lenne megnézni a filmet), hogy az összkép csak szép lassan áll össze, de akkor hibátlanul. A film legfontosabb rétege viszont az, amelyik csöndes és kimondatlan a hangzavar mögött: a Pannónia dicsérete valójában arról szól, hogyan marad magára a kisember a jól szervezett és magától értetődő behódolásban, és mennyire embert próbálóan nagy feladat így, társak nélkül mégis lázadni. Hogy hogyan válhat valaki hátul, az árnyékban hőssé, akkor is, ha talán észre se veszi senki. (KB)
Matches
M. Tóth Géza stop-motion animációjában mindössze egy gyufákkal elmesélt történetet ismerünk meg; gyufaszálak, színes gyufafejek, széttört gyufadarabok állnak össze figurákká, jelenetekké, majd hullanak szét, hogy aztán a történetet tovább görgetve, új formákká ismét összeálljanak. A gyufák egy az udvaron velük játszó 7 éves kisfiú, L. S. narrációját követve illusztrálják a gyerek gondolatait, fantáziáit, félelmeit. Látszólag nincs annál egyszerűbb ötlet a világon, mint kis fapálcikákkal „elmutogatni” egy sztorit, de valójában a Matches zsenialitása éppen abban rejlik, hogy nagyon is összetett. Elképesztő találékonysággal, a sima gyufaszálakból egy gazdagon illusztrált látvány tárul elénk, és nem árt többször is megnézni a bő tízperces kisfilmet, hogy újra és újra rácsodálkozzunk az ötletességére: itt tényleg éppen lézerkardoznak a gyufaszálak? Itt meg valóban a Mission: Impossible ikonikus jelenetét idézik meg? Hát megrajzolni sem lehetne ilyen jól a fűnyírózó pasit a kertben!

A Maestro című animációjával 2007-ben Oscarra jelölt filmrendező alkotásában azonban nemcsak az illusztráció erős, hanem az is, ami mögötte van. A kisfiú mesél az álmairól, a vágyairól és arról, ahogyan ő látja a felnőttek világát. A szabályokról, amiket a felnőttek hoznak, a gyerekeknek pedig kötelességük követni azokat. A szabályokról, amelyek a szabadságot korlátozzák, és amelyek végső soron minden embert ugyanolyanná akarnak formálni, de a megregulázás – látja be bölcsen L. S. – nem jó, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk. A gyerek történetének legmélyén pedig felsejlik az erőszak is, egy szülő bántalmazása, amelyet érezhetően nem tud hová tenni magában a kisfiú. A Matches forgatókönyvét M. Tóth Géza a hétéves gyerekkel készült interjú alapján írta. (CsH)
Diszkó diktátor
Ha valami egyértelműen kiderül az idei év rövidfilmjeiből, az az, hogy Kőváry Dániel ötletgazda-rendezőnek és Goldberg Emília forgatókönyvírónak sokkal több filmet kellene készíteniük, lehetőleg egész estéseket, és minden évben legalább kettőt. Mert ezt a negyedórát olyan iszonyú szórakoztató végignézni, hogy tulajdonképpen tök mindegy, mi történik benne, akkor is a vászon elé szegez, mert annyira jók a szövegei, a beszólásai, a jellemei, a helyzetei, a gegjei és az összes poénja. És mindezt ráadásul a legjobb színészekre bízta Kőváry: Paizs Miklós, azaz Sickratman igazából a telefonkönyvet is szavalhatná ezzel az életunt, mísz, ugyanakkor mégis némi elnyomott őrültséget is rejtegető arckifejezéssel, akkor is halálosan vicces lenne, de a FOMO-ból ismert Bouqet Gergely is remekül hozza a saját lúzerségét (leginkább saját maga előtt) letagadni próbáló srácot, de még Ónodi Eszter váratlanul kedves kis szerepe is emlékezetes.

A Diszkó diktátor Laci Bácsi Lemezboltjában játszódik, mármint az igaziban, a Kertész utcaiban; Sickratman játssza Laci bácsit, az utolsó porcikájáig a múltban ragadt egykori diszkókirályt, aki képtelen elfogadni, hogy eljárt felette az idő, ahogy Bouqet karaktere is képtelen elfogadni, hogy amit ő DJ-ként képvisel, az a kutyának se kell, a barátnője meg azt képtelen elfogadni, hogy már nem a barátnője. A Diszkó diktátor egy főhajtás azok előtt a lúzerek előtt, akik képtelenek elfogadni valami fontosat: ennél a filmnél nem is lehetne szebben és viccesebben kijelenteni, hogy nem, nem ti vagytok a lúzerek! Legalább erre a negyedórára nem. (KB)
Branka
A vajdasági születésű K. Kovács Ákos operatőrként kezdte pályafutását, méghozzá elég jól indított: az el (Away) című diplomafilmje korábban kijutott a Berlinaléra, majd ő is dolgozott Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjén, amely Karlovy Varyban elhozta a Kristály Glóbuszt. A Friss Húson szereplő Branka című kisfilmet már nem ő fényképezte, itt a rendezői tehetsége mutatkozik meg. A történet magyar és szerb színészekkel 1993-ban Jugoszláviában, a háborús frontvonalaktól távol, egy állami kórház szülészetén játszódik. A baljóslatú, hideg színekkel operáló filmben az első pillanattól kezdve sejthető, hogy az osztályon valami sötét, rossz, veszélyes dolog vár az édesanyákra, és a történet főszereplője, a szarajevói ápolónő, Branka hamarosan rá is jön, hogy mi ez a dolog. A kórház karizmatikus főorvosa ugyanis megpróbálja az anyjuktól elszakítva kicsempészni az újszülötteket külföldre. A háborús helyzetben családi támogatás nélkül egyedül maradt, így végképp kiszolgáltatott magányos nők a főhősei ennek a filmnek: Branka mellett megismerkedünk Angélával is, a szinte még kamasz magyar kismamával, akinek a férje a fronton harcol.

Az alig húszperces játékidő elég teret ad arra, hogy a két nő között kialakuljon egy erős szövetség, Branka pedig élete legnagyobb dilemmájával szembesüljön: segítsen egy jobb élet reményében kicsempészni a babákat, vagy szegüljön szembe a főorvossal, és próbálja megmenteni Angéla számára a gyerekét. (CsH)
Valahogy így
Sipos Bence mozaikszerűen, apró epizódokból összerakott, abszurd humorú filmje legelőször is nagyon vicces. Másodszor pedig a vágása miatt is kiemelkedik az idei Friss Hús felhozatalából.
A rendező abból indult ki, hogy a szereplőinek a monotonitásba beleszokott, fásult életét a világ folyása szempontjából teljesen lényegtelen, ám az egyes emberek számára annál meglepőbb, váratlan történésekkel megbolygatja. Az egyes jelenetek nem függnek össze szorosan (hol egy elég bénára sikerült kocsmai lánykérésnek vagyunk a szemtanúi, hol két régi ismerős fut össze egy szexshopban, hol egy unalmas ügyintézés során tör ki valakiből a nevetés), de a szereplők egymás epizódjaiban is fel-felbukkannak, így mégiscsak van valami kontinuitás a jelenetek között, és ezáltal a karakterek élethelyzete is árnyaltabb lesz. Ebben a filmben mindenki és minden elfuserált egy kicsit: az orvost nem érdekli már, ha valaki az utcán összeesik, a háttérben pengetett gitár szörnyen hamis.

A látszólag véletlenszerűen egymás mellé pakolt jelenetek valójában minden esetben rímelnek egymásra, és hol egy közös képi motívum, hol a helyszín, hol egy adott mellékszereplő köti azokat össze. A humor pedig éppen a váratlan szituációkból fakad: a szexuális ragadozót alakító Hajdu Szabolcs például éppen aközben esik össze, mikor kigombolja a sliccét egy az állásra pályázó, fiatal nő előtt.
A film laza szerkezetét végül sikerült egy keretbe illeszteni, és a film a kezdő, lánykéréses jelenetből kiindulva, végül egy kihűlt pizzával szimbolizált házasságba torkollik. (CsH)
Csendes környék
Semmilyen vérségi kötelék nem garancia arra, hogy valóban ismerjük és megértjük egymást: erről beszél Varga Gábor megkapó, tizenhárom perces filmje, a Csendes környék. Az idős, betegeskedő András (Ujlaki Dénes) rengeteget dolgozott azért, hogy vidéki házát egyszer majd fiatal fiára és annak családjára hagyja, Kristófnak (Váradi Gergely) azonban nincs barátnője. A tabletjén talált fotók alapján apja jól sejti: nem is lesz. Ez a soha ki nem mondott, át nem beszélt, fiúba kényszerített titok viszont akkora szakadékot jelent András és Kristóf között, hogy azt valószínűleg már sosem lesz esélyük áthidalni. (CzF)
Az X-Kryptonit projekt
Elég hülyén hat így leírva, de Rudolf Olivér abszurdja arról szól, hogy egy kamaszlány telepatikus úton kapcsolatot tud teremteni Supermannel. Amitől működik a film az az, hogy nagyon tudatosan használják az alkotók az áldokus stíluselemeket, egy percre nem esnek ki a komolyan és „hitelesen” mutatunk be egy jelenséget-alapállásból, ráadásul találtak hozzá egy nagyon jó főszereplőt. Széll Viktóriának szinte elhisszük, hogy ő a fejére tett tésztaszűrővel képes a nagy kapcsolatteremtésre, vagy legalábbis elhisszük, hogy ő elhiszi. Játékos, kedves, humoros rövidfilm, amit azonban alaposan, komolyan átgondoltak a készítők. (BI)
Digicica

Fülöp Péter mindössze pár perces Digicicája jó példa arra, milyen az, amikor egy rövidfilm nem akar sokat, azt a keveset viszont remekül meg is valósítja. A film témája ugyanaz, mint a fesztivál másik filmjéé, a Dettóé: a felgyorsult, globalizált világ, ahol az ember lelke a vállalatot illeti meg. De amíg a Dettó ezt viszonylag didaktikusan mondja el egy karikatúraszerűen kizsákmányoló főnök és egy ökoterrorista párhuzamos monológján keresztül, addig Fülöp egy, pontosabban két frappáns ötlettel mutatja meg ugyanazt: nagyjából azt, hogy ma már nincs időnk semmi fontosra, és mindent csak digitális pótlékokkal oldunk meg. És mivel egy jópofa viccről van szó, a didaxist vagy az ex cathedra fejcsóválást is el tudja kerülni (amit a Dettó nem). Osvárt Andrea egy folyamatosan telefonáló anyukát játszik, aki a kettes számú feladatát, a gyereknevelést is menedzselni tudja, egy mozdulattal megold minden problémát. A kisfiú egy cicával játszik, csak épp valami fura az állattal: a film címe miatt aligha meglepetés, hogy micsoda. Ami viszont utána jön, az még így is üt. (KB)
Ebrovás
„Magáé az a fekete kutya? Ott eszi a szart. – Hadd legyen egy jó napja!” A főszereplő, valószínűleg önmagát sem találó fiatal Emil saját magát akarná sajnálni, de rásózzák a családi kiskutyát, akinek még szarabb a hangulata, már a galambokat sem akarja kergetni, és Emil elmondása szerint nagyon beteg, a végét járja. Sem az ő, sem a kutya problémáját nem érti a világ, sem a kutyát sétáltató néni, sem Emil barátnője. A fiú vagy csak kitalálta az egészet, hogy lerázza a lányt, vagy tényleg a kutyának szeretne egy utolsó nagy élményt nyújtani, mindenesetre rájön a megoldásra. Vermes Dorka pár perces hangulat-szkeccse mindenesetre emlékezetes jelenettel ér véget. A néző is jobb kedvre derül. (BI)
Csönded
Egy csodás szerelmes történet kezdete – is lehetne Tóth Gergely Csönded című filmje, amelyben szavak nélkül, egy fennakadt szemöldöknek és egy törött üveg bornak köszönhetően talál egymásra egy siket lány (Tóth Zsófia), és egy dögunalmas osztálytalálkozóról megszökött egyetemista fiú (Hencz András). Beszélgetés nélkül, hosszan bámulva egymást andalognak a fővárosi utcákon, még egy másik társaságba is belefutnak, de hiába öleli körül őket az intimitás és a remény ígérete, boldog vége mégsem lehet a történetüknek. És valamiért mégis úgy érezzük, talán épp így van rendjén. (CzF)
Ezt már megbeszéltük
Hogy mi minden járhat a gyerekek fejében, miután a szüleik új kapcsolatba kezdenek, és ezzel ráadásul új „tesót” is hoznak az életükbe, arról a szülőknek fogalmuk sincs. Amikor egy autóban összezárva ottmarad a két újdonsült mostohatestvér, azok minden félelme, dühe, egymás elleni utálattá és kegyetlen játszmákká alakul. A kisebb tűri egy ideig a mostohanővére gonoszkodásait, de aztán betelik a pohár. Honti Arián (szó szerint) fojtogató hangulatú, nagyon szépen fényképezett filmje néhány percben mutatja be, mennyire nem elégséges, hogy már egyszer megbeszélték az új felállást a felnőttek a gyerekekkel. Ott a saját törvényeikkel kell a helyt állni. (BI)
Jel
Mese egy lepusztult környék elhagyatott vasútállomására vetődött kamaszról, aki fura alakokkal találkozik – vagy talán csak képzeli ezeket. Nem tudjuk, honnan jön, hova tart, és mit keres arra a kártyázó kislány vagy a fiú segítségét kérő, keresztet cipelő fura alak. Vízkeleti Dániel felnövéstörténete tisztelgés a klasszikus spagetti-westernek, Bergman és a látomásos horrorok előtt úgy, hogy közben felsejlik Tarr Béla világa is. Összemosódik a határ valóság, a képzelet és jelenés között. (BI)
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: