Hamisított történelem – 5. rész: Milyen a Joker nélkül maradt Batman-birodalom? És ki a "Schrödinger-ellenség"?

A nemzetállamoknak ellenségre van szükségük. Ellenség híján még a legnagyobb birodalmak is vakvágányára tévedhetnek − ahogy ez az i. e. II. században Rómával történt.
I. e. 146-ban, a harmadik pun háború végén Scipio római tábornok háromévnyi ostrom után bevette Karthágó falait, és emberei elözönlötték a várost. Hatnapnyi brutális közelharc után Hasdrubal, a karthágóiak tábornoka a város legszentebb területén, az Eshmun-templom előtt megadta magát. A feleségét annyira felháborította férje gyávasága, hogy kézen fogta a fiait, és besétált egyenesen a templom lángoló romjai közé. Soha többé nem látták.
Róma teljes diadalt aratott, és nem ismert kegyelmet. Karthágót földig rombolták, a legtöbb lakót megölték, a többieket rabszolgává tették. A város földjét is megátkozták.

Ám ahogy Scipio nézte a szentségtörést, szemébe könnyek szöktek, és így fordult barátjához és mentorához, Polübiosz görög történészhez, aki szerencsére pont kéznél volt, hogy feljegyezhesse az eseményeket a történelem számára: „Dicső pillanat ez, Polübioszom! De az a balsejtelem gyötör, hogy egy napon majd az én hazámra is ugyanezt az ítéletet mondják ki.” Róma sem egy nap alatt bukott el. A következő években a kereskedelem virágzott, a birodalom terjeszkedett, és a Pax Romana, egy viszonylag stabil, 200 éven át tartó időszak a Földközi-tenger térségében békét és jólétet hozott. Ennek ellenére néhányan − köztük leghangosabban a történetíró Livius − kezdték úgy érezni, hogy Róma nem tarthat örökké, és azt a gondolatot terjesztették, hogy a köztársaság elvesztette céltudatosságát, és vissza kell térnie a régi alapokhoz. Ahogy a birodalom nőtt, úgy hagyta el a korábbi lelkületét. A rómaiaknak nagy egyéniségekre van szükségük, akik úrrá lesznek a birodalmon, és megállítják az erkölcsi romlást.

Karthágó romjai

AFP / Emilio Suetone