Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Lassan egy év telt el azóta, hogy a Nyugat országai elkezdtek büntetőintézkedéseket bevezetni Oroszország ellen Ukrajna lerohanása miatt, Kenneth Rogoff szerint ha rövid távon nem is következik be, az ország jó úton halad a hihetetlen szegénység és Iránéhoz hasonló elszigeteltség felé vezető úton – derül ki abból az interjúból, amelyet a közgazdász a Novaja Gazeta emigrációban működő testvérlapjának adott. Ahhoz azonban – magyarázta Rogoff –, hogy Oroszország ténylegesen elszegényedjen, körülbelül ötven év kellene. Nem lehet kizárni, hogy a világ erre rendezkedjen be – ha ugyanis a két ország között tényleges béke helyett hidegháborús állapotok alakulnak ki, és fennáll egy újabb invázió lehetősége, azt nem fogja szó nélkül hagyni a Nyugat sem.